Kormányválság felé rohan Svédország – a bevándorlás választást dönthet

Adott egy korábban marginális, sokszor lenácizott és szélsőjobboldalinak bélyegzett párt, egy óriási méreteket öltő bevándorlási hullám és egy erre megnyugtató válaszokat adni képtelen politikai elit. Ismerős lehet a forgatókönyv: mind Ausztria, Németország és Olaszország példája is mutatja, hogy hogyan képes megerősödni, és akár kormányra kerülni a főként a migrációpárti baloldaltól elcsaklizott szavazatokkal

A sors különös játéka, hogy a nyugaton végigsöprő újjobboldali hullám legújabb állomása Svédország lehet: az a Svédország, mely évtizedeken keresztül volt a szociáldemokrata jóléti modell bezzegországa, az a Svédország, melyet sokan csak „humanitárius szuperhatalomnak” becéznek, és végezetül az a Svédország, mely a világon a harmadik legtöbb menekültet fogadja be, ezáltal évről évre több tízezer fővel nő a népessége.

Az országban ugyanis az elmúlt nyolc évben gyakorlatilag a semmiből emelkedett ki a Svéd Demokraták (SD) nevezetű párt, mely az elmúlt időben a migrációs válság farvizén felemelkedve komoly esélyekkel pályázik arra, hogy a szeptember 9-i svéd parlamenti választásokon a legnagyobb párttá váljon. De a jobboldal helyzete nem ilyen egyszerű: hiába válhatnak a legnagyobb párttá, a Jimmie Åkesson-vezette párttal minden más szervezet kizárja az együttműködést. A svéd parlamentben, a Riksdagban Orbánt magyarul is méltató SD nélkül ugyanakkor egy többségi kormány megalakítása szinte lehetetlennek tűnik. Mi lesz tehát így Svédországgal? Körképünk.

(Borítóképünkön: Jimmie Åkesson, a Svéd Demokraták vezetője a párt kék-sárga virágos molinója előtt.)

***

Százéves trend szakadhat meg

Legyünk őszinték: valójában a Svéd Demokraták nélkül egy svéd választásról szóló elemzés semmilyen meglepetéssel nem szolgált volna, ezáltal végtelenül unalmas lenne: az országban 1914 óta a Szociáldemokraták a legerősebb párt, kormányalakításukat pedig csak az időről időre összeeszkábált, többpárti liberális-jobboldali koalíciók tudják megakadályozni. Az első hatalomátvételük – 1917 – óta megszervezett 30 parlamenti választásból csak 7 esetben nem született szociáldemokrata vezetésű kormány. A párt szavazati aránya 1932 és 1988 között sosem esett 40 százalék alá, és végtelen dominanciája a politikai életben csak az új évezred kezdete után kezdett alábbhagyni.

^{Multikulturalizmus a gyakorlatban: a svéd zászló mögött a háttérben Szomália zászlaja tűnik fel.}

A migrációs válság például alaposan megkeverte a kártyákat: A svéd társadalom toleranciája az etnikai, szexuális és egyéb kisebbségek iránt igen közismert, ám a tízmilliós országra 2015-ben rászabaduló több mint 160 ezer menedékkérő még az őslakosok között is komoly kérdéseket vetett fel: közismert, hogy népességszámra vetítve ide még Németországnál is több migráns érkezett, a 2011-ben a liberális-jobboldali koalíció által átnyomott liberalizált bevándorlási törvényeknek köszönhetően sokan maradhattak is.

2015 őszére a szociáldemokraták stabilan 30 százalék fölötti bázisa látványosan bezuhant, és a Svéd Demokraták 15 százalék fölé csak alkalmanként jutó tábora hirtelen 25 százalék környékére ugrott, ezzel beérve a kormánypártot. Hogy mi is vezetett ide? Sokan még a liberális és szocdem szavazók közül is úgy érzik, országuk az elvárhatónál többet vállalt magára a 2015-ös krízisben. És ha még maguktól a bevándorlóktól nem is idegenkednek, a svédeknek talán a

könnyű ugyanis látni, hogy a Közel-Keletről beözönlő tömegek integrációja finoman szólva is komoly társadalmi problémákat vet fel, és komoly terhet ró a jóléti állam intézményeire is.

Csak kerülgeti a migrációs témát a hagyományos elit

A jóléti modellt voltaképpen felépítő elit pártjain nem segít az sem, hogy a „szélsőjobbos”-címkétől való félelemből, vagy a politikai korrektségtől vezérelve leginkább csak kerülgetik a bevándorlással kapcsolatos problémákat. Eközben a már fentebb is említett Svéd Demokraták a az ilyen formaságokat sutba vágva álltak bele a migráció negatív következményeinek taglalásába. Ők úgy vélik, a jelenlegi helyzet mellett csak idő kérdése, hogy egy terrortámadás rázza meg az országot, miközben szerintük a svéd elit és a média egyszerűen elhallgatják a migránsok által elkövetett bűncselekményeket a politikai korrektség és a nyitott határok politikájának jegyében.

^{Stefan Lövfen szociáldemokrata miniszterelnök.}

Ráadásul úgy tűnik, az SD képes könnyedén leuralni a közbeszédet jobban érdeklő, migrációs témát: hiába ágálnak ugyanis a párt tagjai a média és az establishment közös hallgatásáról, az újságok címlapjai tele vannak a migrációs hátterű, leszakadt göteborgi, stockholmi, vagy malmői külvárosokból érkező sztorikkal, melyek többnyire passzolnak az SD által hangoztatott Svédország-képhez is. Eközben hagyományos pártok pedig többnyire hallgatnak, vagy hímhámolnak a problémákról. 

A szocdemek például úgy nyilatkoztak a migráció és a bűnözés növekedésének lehetséges kapcsolatáról, hogy lényegében nem mondtak semmit: „nyilvánvalóan vannak problémák szociálisan hátrányos helyzetű területeken, és a leginkább hátrányos helyzetű emberek migrációs hátterűek. Tehát egyszerű lenne átvenni a jobboldal narratíváját, és a migrációra kenni az erőszakot”, mondta még a Politicónak a párt frakcióvezetője, érzékeltetve, hogy pártja nem ezen megoldást támogatja. Anders Ygeman ehelyett inkább az elmúlt évtized liberális-jobboldali kormányait hibáztatta, akik szerinte szélesítették a gazdagok és a szegények közötti szakadékot. 

A 2006 és 2014 között kormányzó jobbközép Mérsékelteknek persze bőven van magyaráznivalója a migrációs helyzettel kapcsolatban: éppen ők voltak ugyanis azok, akik 2011-ben liberalizálták a bevándorlási törvényeket, a párt jelöltje pedig arra szólította fel a svédeket, hogy 

Ezen politika manapság már népszerűtlen mivolta miatt a Mérsékeltek viszont egy tavaly októberi kongresszusokon döntöttek arról, hogy keményebb retorikát fognak alkalmazni a bevándorlással kapcsolatban, mely ideig-óráig még a támogatottságukon is meglátszott.

Nem, nincs polgárháborús helyzet Svédországban

A közhiedelemmel ellentétben ugyanakkor fontos leszögezni: Svédország nem fordult káoszba, a jóléti rendszer pedig továbbra is működik. A magyar jobboldali-kormánypárti média pedig sokszor leegyszerűsítően, és nem a teljes képet láttatva azt próbálja bemutatni, mintha Svédország egy migránsok tömegei által szétzúzott, bukott állam lenne. A migráció és a bűnözés kapcsolatáról lehet, és kell is beszélni, de polgárháborús állapotról nem igazán van szó: 2017-ben a tízmilliós országban csupán 113, 2016-ban 106 gyilkosság történt, ez pedig a szintén tízmilliós Magyarország adatainak körülbelül felét teszi ki.

Komolyabb problémákat látunk viszont a szexuális bűncselekmények területén: 2013-ban még a Svéd Bűnügyi Felmérés adatai alapján a népesség 0,8 százaléka vallotta magát szexuális bűncselekmények áldozatainak, ez az érték viszont 2016-ra 1,7 százalékra nőtt: ez azt jelenti, hogy a teljes népességben 174 ezer ember volt kitéve ilyen bűncselekményeknek, köztük nemi erőszaknak és egyéb visszaéléseknek – kérdés, hogy ezen esetekben milyen a migrációs háttérrel rendelkező elkövetők aránya.

Stefan Löfven szociáldemokrata kormánya viszont a gazdasági növekedésért és a munkanélküliség csökkenéséért megérdemel egy kis vállveregetést: a gazdaság immár 3 százalék fölötti növekedési adatokat produkál – ami valljuk be, Svédország fejlettségét nézve nem rossz adat –, a munkanélküliségi ráta pedig tízéves mélyponton, 5,9 százalékon áll. Halkan jegyezzük meg, hogy ez nemcsak Magyarország 4 százalék alatti értékéhez képest tűnik magasnak, hanem a térség többi országa, mint Dánia és Norvégia is alacsonyabb adatokkal büszkélkedhet. Itt ütközik ki viszont a svéd jóléti modell válsága, melyből sok bevándorló a jelek szerint igyekszik hasznot húzni: a nem európai migrációs háttérrel rendelkezők körében 2016-ban 36,9 százalék volt a munkanélküliség, ez pedig csak azóta tovább romolhatott. 

Ugyanis Svédország nem összeszerelőüzem: csupán az állások 5 százalékához elegendő egy középiskolai diploma, az Irakból és Szíriából érkező migránsok pedig sokszor még ezzel sem rendelkeznek – nem is beszélve a svéd nyelvtudás hiányáról, mely tovább nehezíti számukra a beilleszkedést.

Vannak tehát biztató jelek, de könnyen kivehető: ha a trendek így folytatódnak,

egy leendő kormánynak pedig nemcsak a migrációval, de számos egészen komplex problémával szembe kell néznie: például a növekedés fenntartásával, a régiós szinten is elfogadható munkanélküliségi ráta elérésével, a bűnözés és a problémás városrészek problémáinak megoldásával, valamint a őslakosok és a migrációs hátterűek közötti szakadék kiegyenlítésével is.

A középjobb veszítheti a legtöbbet

Leendő kormányról ugyanakkor csak erősen elméleti szinten beszélhetünk: jelenleg a dolog úgy áll, hogy Svédország egy választási patthelyzet felé rohan, ahol sem a jelenleg kormányzó szociáldemokrata-zöldpárti koalíciónak (kiegészülve a szélsőballal), sem a jobbközép-liberális tömörülésnek nem lesz többsége a svéd parlamentben, a Riksdagban a Svéd Demokraták nélkül. Egy dolog ugyanis a választási győzelem, a kormányalakítás viszont már egészen más: jelenleg a közvélemény-kutatások szerint a Szociáldemokraták 25-27 százalékon állnak, a Mérsékelteket 20 százalék környékére mérik, a Svéd Demokratákkal pedig még a közvéleménykutatók sem tudnak mit kezdeni, de többnyire 16 és 23 százalék közé saccolják őket. 

^{Svéd pártok és trendek: Szociáldemokraták (piros), Mérsékeltek (világoskék), Svéd Demokraták (sárga), Baloldal (vörös), Centrumpárt (sötétzöld) Zöld Párt (világoszöld), Liberálisok (kék), Kereszténydemokrata Párt (sötétkék), és végül a Feminista Kezdeményezés (pink)}

Azt már lényegében minden parlamenti párt többször is nyomatékosította, hogy a Svéd Demokratákkal nem hajlandóak koalícióról még csak tárgyalni sem, 20-25 százalékos eredményekkel viszont a Mérsékeltek és a Szociáldemokraták még szövetségeseikkel együtt sem rendelkeznek majd a 175 fős többséggel a Riksdagban.

Éppen ezért sok múlik majd a kisebb koalíciós partnerek teljesítményén, melyből inkább a jobbközép szövetség kerülhet ki vesztesen: könnyen lehet ugyanis, hogy hosszú idő után először a kereszténydemokraták a 4 százalékos küszöb alá zuhanva kiesnek, és a Liberálisok is a bejutási küszöb környékén billegnek. Így a Mérsékeltek két fontos partnert is elveszthetnének, és csak a Centrum Párttal tudnának együtt dolgozni. A szocdemek szövetségeseinek parlamenti részvétele eközben biztosabbnak tűnik, mind a radikális Baloldal, mind a Zöldek stabil bejutók, de a jelenleg is kisebbségben kormányozó Stefan Löfven még így is csak álmodozhat az áhított 175 főről – megint más kérdés, hogy Svédországban nagy hagyománya van a kisebbségi kormányoknak, akik többnyire fontos ügyekben a parlamenti ellenzék szavazataira is tudnak támaszkodni.

Ki nevet a végén?

A legvalószínűbb forgatókönyvnek épp ezért pont a kisebbségi kormány megalakítása tűnik, ám a szocdemek jelenleg azzal riogatnak, hogy a választás után a Mérsékeltek összeállhatnak a Svéd Demokratákkal. A jelek szerint pedig a jobbközép pártnak ezen kívül nem sok esélye mutatkozik a hatalom visszaszerzésére az egyébként történelmi mélypont felé rohanó baloldallal szemben.

Ebben a patthelyzetben pedig hiába tudják a Svéd Demokraták, hogy nem fognak tudni egyedül kormányt alakítani, egyedül ők örülhetnek: egyrészt, a munkásosztálybeli szavazók megnyerésével gyengíthetik a szocdemeket, másrészt, átvehetik az irányítást a svéd jobboldalon. De a harmadik szempont talán ennél is fontosabb: egyszer s mindenkorra

és a svéd politikai élet megkerülhetetlen szereplőivé válhatnak. 

A jelek szerint pedig ennek a Jimmie Åkesson-vezette pártban nagyon is tudatában vannak: Paula Bieler, a párt szóvivője például elismerte, hogy az önálló kormányalakításnak jelenleg nincs valóságalapja, ugyanakkor kiemelte, „ha a többi párt ilyen gyengén végzi a dolgát, mint eddig...akkor biztosan van esélyünk a legnagyobb párttá válni”. „Még ha nem is tárgyalnak velünk közvetlenül egy hagyományos koalícióról, tudatában lesznek a hatalomnak, amellyel rendelkezünk” – szögezte le Bieler.

A hagyományos eliteknek tehát Svédországban is van félnivalójuk, a helyzet számukra pedig egyáltalán nem mutat jól: nehéz ugyanis elképzelni olyan forgatókönyvet, mikor az SD ignorálásával bármely pártszövetség önálló kormányt tudna alakítani, sőt, Åkessonék megerősödésével még az is kérdésessé vált, hogy lesz így működőképes kormánya az országnak. A hagyományos pártokon belül jelentkező bénultságot pedig a szocdemek frakcióvezetőjének, Anders Ygemannak a kommentje remekül írja le: „Őszintén szólva, a Svéd Demokratákon kívül a közvélemény-kutatások senkinek sem mutatnak jól”.