Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Csupán öten nem mentek dolgozni az 1700 fős gyárból.
Ahogy azt a Mandiner is megírta, múlt héten a Fiat-Chrysler autógyárnál sztrájkot jelentett be egy kis szakszervezet, hogy tiltakozzon Christiano Ronaldo futballista a Fiat által is támogatott megvásárlása ellen.
Az eseménynek azonban úgy tűnik, nagyobb volt a füstje, mint a lángja: az 1700 fős, dél-olaszországi melfi üzemből hétfőn csupán öten nem vették fel a munkát a Bloomberg beszámolója szerint. Ez azt jelenti, hogy a kétnapos sztrájk első napján a részvétel 0,3 százalékos volt, vagyis a munkabeszüntetés nem lett sikeres.

Az USB nevű szakszervezet a sztrájkról múlt héten azt írta: „elfogadhatatlan, hogy míg az FCA (Fiat-Chrysler Automobiles) dolgozói óriási pénzügyi áldozatokat hoznak, a cég több százmillió eurót költ egyetlen játékosra.”
Ronaldo négyéves szerződéséért a Juventust és a Fiatot is irányító milliárdos Agnelli-család 100 millió eurót fizetett, a 12 milliós adminisztratív költségeket nem is számolva.