Megérkezett a migránscsoport, melynek tagjait EU-tagországok között osztják szét

2018. július 16. 13:18

Egy szicíliai kikötőben ért partot az a mintegy 450 fős migránscsoport, amelynek tagjait Olaszország mellett további öt EU-tagállam között osztják szét.

2018. július 16. 13:18

A szicíliai Pozzallo kikötőjében ért partot hétfőre virradó éjszaka az a mintegy 450 fős migránscsoport, amelynek tagjait Olaszország mellett tovabbi öt EU-tagállam között osztják szét. A migránsok két olasz hatósági hajó fedélzetén érkeztek meg. Az első egészségügyi ellenőrzés után többeket kórházba szállítottak. A csoport nagy része a pozzallói regisztrációs központba (hot spot) került, ahol megkezdődött az egyenkénti fényképes azonosításuk. A csoportot kísérő két embercsempészt is azonosították, és őrizetbe vették az olasz hatóságok. A migránsok egy halászhajóval keltek útra a líbiai Zuarából, és mivel kormányos is volt a hajón, egyenesen az olaszországi partokra tartottak. A hajó pénteken lépett az Olaszországhoz tartozó, úgynevezett SAR zónába, vagyis keresési és segítségnyújtási tengeri térségbe. Áthaladt Málta vizein is, de a máltai hatóságok nem léptek kapcsolatba vele. Amikor olasz vizekre lépett, a hajóról a migránsokat két olasz hatósági hajó vette át fedélzetére, de Matteo Salvini olasz belügyminiszter így is megtagadta a migránsok beengedését olasz területre. 

Giuseoppe Conte olasz miniszterelnök vasárnap levélben fordult az EU-tagállamokhoz, segítségüket kérve. Ezt követően Németország, Franciaország, Spanyolország, Portugália és Málta jelezte, hogy befogad 50-50 embert. Olasz sajtóértesülések szerint Belgium is hasonló lépésre készül. Giuseppe Conte olasz kormányfő a bejelentésekre reagálva üdvözölte azt a szolidaritást, melyet – szavai szerint – Róma mindig is kért Európától, és amely az Európai Tanács legutóbbi brüsszeli ülését követően „valósággá kezd válni". Conte kijelentette: most először állítható, hogy a migránscsoport valóban európai partokra érkezett, mivel nem egyedül Olaszország teljesíti kötelességét. 

Matteo Salvini Olaszország politikai sikerének nevezte az érkező migránsok európai áthelyezését. Közösségi oldalán azonban megjegyezte: „A következő cél, hogy egyszer s mindenkorra véget vessünk az embercsempészetnek, visszakísérjük a migránsokat oda, ahonnan indultak! Olaszországba és Európába csak az lépjen be, aki erre jogosult!"

Az olasz belügyminiszter nem titkolt terve, hogy a migránscsoportokat szállító hajókat visszafordíttassa Líbiába. Erre 2009-ben volt utoljára példa: az akkori Berlusconi-kormány idején a belügyminiszter Roberto Maroni, az Északi Liga politikusa 200 migránst nem engedett kikötni az olaszországi partokon, és visszaszállíttatta őket olasz hatósági hajókkal Líbiába. Később az Emberi Jogok Európai Bírósága a migránsok nevében kártérítésre ítélte Olaszországot. Elemzők úgy látják, hogy kezdetben Matteo Salvini diktálta egy személyben a római kormány migrációs politikáját, de most Giuseppe Conte vette át az irányítást. 

Andrej Babis cseh kormányfő nemet mondott Giuseppe Conte kérésére, hangoztatva, hogy országa semmiféle migránst nem fogad be. „Az ilyen hozzáállás pokolba vezető út. Ez csak ösztönzést ad az embercsempészeknek, és növeli nyereségüket" – vélte a cseh miniszterelnök. Orbán Viktor miniszterelnök Giuseppe Conte levelére írt válaszában Magyarország tiszteletéről biztosította Olaszország új kormányát, amely új migrációs politikájával megvédi Európa külső határait. „Mi magyarok pontosan tudjuk, hogy ez nem könnyű feladat, és, ha valaki ezt teszi, azt folyamatosan támadják" – írta Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy Magyarország álláspontja évek óta ismert, a magyar kormány a bevándorlók semmilyen szétosztásában nem vesz részt.

(MTI, nyitókép: BBC)

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2018. július 16. 18:58
Szemét Olaszország. Négereket importál és rásózza őket más országokra "szolidaritásként".
illiberator
2018. július 16. 17:59
Nem értem, miért nem Líbiába vitték vissza őket - ha kell, egy-két hadihajó kíséretében.
Megtalálta
2018. július 16. 16:21
A kibaszott pozőrködés az nagyon meg a nyugat agyhalott országainak. Továbbra sem párezer emberről van szó, hanem arról a pármillióról, amelyik a híreket figyelve úgy dönt nekiindul vagy sem. Emiatt kell mindenkit visszazsuppolni Afrikába, kivétel nélkül.
luga
2018. július 16. 16:10
És a következő fuvarral mi lesz? Mert lesz következő, az biztos. Valakik úgyis befogadják őket. Gondolhatják, jogosan.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!