Még nem tér vissza Katalóniába Puigdemont

2018. július 25. 20:18

A leváltott katalán elnök Brüsszelből folytatja.

2018. július 25. 20:18

Elhagyja Németországot Carles Puigdemont volt katalán elnök, és Belgiumba utazik, hogy folytassa politikai tevékenységét – írja az Euronews. Puigdemont erről egy berlini sajtótájékoztatón szólt, hozzátéve, hogy minden népnek joga van az önrendelkezésre.

„Nem tudom, hogy húsz évet kell-e várnom, hogy újra betehessem a lábam Spanyolországba, de az biztos: arra nem fogok húsz évet várni, hogy betegyem a lábam Katalóniába” – fogalmazott a politikus. Ezzel arra utalt, hogy a spanyol törvények szerint a lázadás bűntettének – amivel a spanyol kormány vádolja – elévülési ideje is húsz év.

Elmondta: életét szeretné visszaterelni a rendes kerékvágásba, és bebörtönzött kollégái kiszabadításán is dolgozna.

Puigdemont még a tavaly őszi katalán függetlenségi referendum után menekült el országából: a spanyol alkotmánybíróság döntésével ellentétesen rendezett ugyanis népszavazást a függetlenségről, ezért Madrid zendüléssel és lázadással vádolja. Puigdemontot leváltották és elfogatóparancsot is kiadtak ellene.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!