Seehofer a „law and order” megszemélyesítője akar lenni – szakértő a Mandinernek

Kompromisszummal ért véget a hetek óta tartó németországi belpolitikai válság. Mi volt a CDU és a CSU közötti konfliktus fő oka?

A menekültválság hatásaként – akkor, amikor paradox módon a menekültek száma már jelentősen visszaesett – Németországot is elérte a kormányválság, és azzal fenyegetett, hogy az alig több mint három hónappal korábban megalakult három párti koalíciós kormány felbomlik, sőt az állam stabilitása is veszélybe kerülhet, annak ellenére, hogy a gazdaság teljesítménye kiváló és a merkeli menekültpolitika a folyamatos kiigazítások és szigorítások útjára lépett. A kialakult helyzet mutatta, hogy Németországot nem annyira a közvetlen, az úgynevezett elsődleges, mint inkább a másodlagos, azaz az unión belüli migráció problémái fenyegetik, pontosabban azok a menekültek, akiket egy másik uniós országban már nyilvántartásba vettek, vagy regisztráció nélkül érkeztek Németországba és egy részüket onnan kell kiutasítani. Az, ami

az uniós menekültpolitika egészében Európa nyugati és keleti fele között a föderalista-európai és a szuverenista-nemzeti ellentétekben nyer kifejeződést,

Németországban a kormányzó nagykoalíció, mi több, a CDU és CSU által alkotott frakcióközösségnek a keretein belül öltött formát. A CDU és a CSU szövetsége mintegy 70 éve a német bel- és Európa-politika stabilitási forrása. A kirobbant koalíciós válság ennek a szövetségnek és a német politikai stabilitás kultúrájának szakítópróbájává vált.

Említette az Európai Unión belüli koncepcionális ellentétek a migrációs politika kapcsán. Milyen ellentétekre gondol?

Az uniós menekültpolitikában egy minimális konszenzus körvonalai ugyan jól felismerhetőek, – többek között az EU külső határai védelmének az elsőbbsége, befogadó táborok az EU-n kívül, a Frontex mandátumának kiterjesztése stb. – ám ezzel együtt a tagállamok három egymással szembenálló, de egyes kérdésekben egymást átfedő csoportjai különíthetőek el, ahogy ez Merkel európai megoldásának érdekében összehívott június 28-29-i EU-csúcson és a megelőző informális brüsszeli találkozón is kifejezésre jutott. Természetesen minden ilyen felosztás a szabályok nemzeti keretekben végbemenő folyamatos szigorítása következtében az európai menekülpolitika változó geometriáját szemléltetik. Az egyik csoport tagjai – közöttük Görög-, Olasz- és Spanyolország – elutasítják a regisztrációs kötelezettségeknek az első „belépő” országra vonatkozó dublini elvét, mivel ez a gyakorlat számukra elviselhetetlen terheket jelent, ám egyidejűleg támogatnák a terheiken könnyítő szankcionált kvótarendszer bevezetését. Egy másik csoport tagjai Németország, Franciaország és az északi államok egy része a szolidaritás jegyeként ugyancsak támogatják a menekültek újraelosztásán alapuló kvótarendszert, ám elismerik, hogy az unión belüli másodlagos migráció az érvényes európai menedékszabályokat fenyegeti, és kiállnak a dublini szabályok, valamint a schengeni térség fennmaradása mellett. A harmadik csoport tagjai – főként Ausztria és a V4-ek – elutasítják a kvótarendszert, támogatják Schengent és a dublini szabályok betartását és a menekültválság kezdete óta a külső határok védelmének a prioritása mellett állnak ki. 

A június 28-29-i uniós csúcsnak mik a legfontosabb eredményei?

A nemzetközi sajtó egy része az Európai Tanács június 28-29-i csúcstalálkozóját és az azt megelőző informális találkozót „Merkel-mentő” csúcsként jellemezte. A csúcs ugyanis Angela Merkel menekültpolitikájáról is dönteni kívánt egy multilaterális európai megoldás érdekében szemben a CSU-nak tulajdonított nemzeti megoldással. A csúcson széles körű konszenzus alakult ki. Szinte minden kormány találhatott olyan részeredményt, amelyet sikerként tudott felmutatni hazai közvéleménye előtt és ezzel erősíthette belpolitikai pozícióját. Az új populista olasz kormány arra hivatkozott, hogy Olaszország többé nincs egyedül, magára hagyva saját problémáival. A tanácselnökséget betöltő Ausztria annak örülhetett, hogy Európa-politikájának súlypontjai – a külső határok védelme és az unión kívüli befogadó központok létrehozása, nem kevésbé a Frontex mandátumának kiterjesztése – a csúcson megerősítést nyert. A visegrádi országokat megelégedéssel tölthette el, hogy a kötelező kvóta lekerült a napirendről, míg a kormányválsággal küszködő Merkel arra hivatkozhatott, hogy 14 ország – közöttük Görögország, Spanyolország és Franciaország – ígéretet tett arra, hogy kész kétoldalú visszafogadási szerződéseket kötni Németországgal.

Visszatérve Németországra, mi volt Horst Seehofer terve a migrációt illetően?

Horst Seehofer, a kormányzó nagykoalíció belügyminisztere, korábbi bajor miniszterelnök és CSU pártelnök azt az álláspontot képviseli, hogy azokat a menekülteket, akiket már egy másik uniós országban regisztráltak és ennek megfelelően ujjlenyomataikat nyilvántartásba vették az Eurodac 2003 óta létező adatbázisába, már a határnál közvetlenül vissza kell utasítani. Így nincs szükség arra, hogy azokat a német tartományok között szétosszák. Ezzel Seehofer szerint vissza lehet térni Merkel 2015. szeptember 15-i döntése előtti európai (dublini) szabályokhoz és a határok védelmét és ellenőrzését jelentő német jogrendhez, amelynek folyamatos megsértése jelentős mértékben hozzájárult az európai és a német társadalom megosztottságának elmélyüléséhez. Seehofernek a menedékpolitika átfogó reformját célzó hatvanhárom pontos „mesterterve” éppen az európai és német jogrend helyreállítását célozza. Annak azonban a nemzeti intézkedésekre vonatkozó pontjával Merkel nem értett egyet, ezért belügyminiszterének nem volt más választása, mint lemondani arról a sajtókonferenciáról, amelyen reformtervét ismertette volna.

Mi volt Merkel problémája Seehofer „mestertervével”?

Merkel arra hívta a figyelmet, hogy Seehofer „nemzeti külön útja” egyfajta dominóhatást előidézve a többi uniós országban is a határellenőrzés bevezetéséhez és a kölcsönös visszautasítás gyakorlatához vezetne és ilyen módon a menekültek felduzzasztásával ismét a két leginkább érintett állam, Görög- és Olaszország helyzete lehetetlenülne el.

Merkel a nemzeti intézkedések helyett olyan „európai megoldást” keresett, amely nincsen egy „harmadik ország” kárára.

Merkel kijelentette, hogy amennyiben Seehofer a hiányzó európai megoldásra hivatkozva egy belügyminiszteri rendelkezés formájában mégis utasítaná a szövetségi rendőrséget, hogy éljen az egyoldalú nemzeti intézkedések gyakorlatával, akkor a kormányzati politika irányelvét meghatározó alkotmányos joga alapján végső soron felmenthetné a belügyminisztert.

Seehofer már 2015-ben is élesen bírálta a határnyitást. Olyannyira, hogy felkért két alkotmányjogászt is arra, hogy alkotmányos szempontból vizsgálják meg Merkel döntését. Mire jutottak?

Seehofer még a megelőző parlamenti ciklusban két egykori alkotmánybírót, Udo di Fabiot és Jürgen Papiert arra kérte fel, hogy vizsgálják meg a nyitott határokról szóló merkeli döntés jogszerűségét. A két alkotmánybíró és tőlük függetlenül Rupert Scholz alkotmányjogász arra a következtetésre jutott, hogy Merkel az európai és a német jogot egyaránt megsértette és a humanitárius katasztrófa egyszerisége ellenére ezt az állapotot folyamatossá tette, következésképp Merkel menekültpolitikája a folyamatos jogsértésén alapul. Ezzel szemben az Európai Bíróság 2017. júniusi ítéletében Merkel lépését a humanitárius katasztrófahelyzetben jogszerűnek minősítette. Seehofer ekkor azzal fenyegetett, hogy a szakértői vélemény alapján keresetet fog benyújtani az alkotmánybíróságon, ám a CDU és CSU között bármennyire is elkeseredett volt a vita a menekültek számának éves „felső határáról”, Seehofer a már közelgető parlamenti választások miatt meghátrált, és végül a kancellár mögött sorakozott fel. Nem így a CSU legnagyobb kihívója, az AfD (Alternatíva Németországnak), amely 2018. áprilisában nem habozott egy keresetet beadni az alkotmánybíróságon azzal az indokkal, hogy Merkel a határok megnyitásáról szóló döntésében figyelmen kívül hagyta a Bundestag közreműködési jogát, azaz megkerülte a parlamentet. Merkel helyzetét gyengítendő az AfD és FDP egymástól függetlenül arra tett kísérletet, hogy a Migrációs és Menekültügyi Szövetségi Hivatal brémai kirendeltségén történt visszaélések kivizsgálására parlamenti vizsgálóbizottságot hozzon létre, jóllehet ehhez az AfD nem rendelkezik a parlamenti képviselők 25 százalékának támogatásával és a többi ellenzéki párt együttműködésére nem számíthat.

Seehofer migrációs javaslatát Merkel elutasította. Mit javasolt ő maga a migrációs válság kezelésére?

Az „európai megoldás” jegyében Merkel az érintett menekülteket kétoldalú visszafogadási egyezmények keretében juttatná vissza azokba az országokba, ahol nyilvántartásba vették őket. Ezzel a koalíciós konfliktust a többi uniós országtól tette függővé. Az uniós országok között az ilyen „európai megoldás” értelmében csupán egyetlen egyezmény létezik még a migrációs válság előtti időszakból Franciaország és Olaszország között. A vonatkozó tapasztalatok nem biztatóak. Seehofer meglehetősen szkeptikusan nyilatkozott a merkeli elképzelésekről, jelezve, hogy ami 2015 ősze óta nem sikerült, miképp valósulhatna meg a CSU által ultimátumszerűen adott hátralévő két hét alatt, az unió június 28-29-i csúcsértekezletén.

A konfliktust végül kompromisszum követte. Miben egyezett ki a német kancellár a belügyminiszterével?

A CDU és CSU kompromisszuma egy új határrezsim létrehozását irányozta elő a német-osztrák határon, attól a céltól vezetve, hogy megakadályozzák a más uniós országban nyilvántartásba vett menedékkérők Németországba történő beutazását és lehetőség szerint abba az országba juttassák vissza, ahol őket először nyilvántartásba vették. A kompromisszumban továbbá a német-osztrák határ mentén tranzitközpontok létrehozását határozták el, hasonlóképpen a gyorsított üzemmódban működő repülőtéri tranzitzónákhoz. A CDU és a CSU között létrejött kompromisszum célul tűzi a menekültek illetékességi vizsgálatának meggyorsítását és visszaküldésüket az első „belépő” uniós országokkal kötendő visszafogadási egyezményekre tekintettel. A menekültek visszaküldése nem egyoldalúan nemzeti keretekben, hanem a visszafogadó államokkal összhangban kétoldalú európai keretekben történik. A CDU és a CSU közötti megállapodás a kétoldalú tárgyalások meghiúsulásának esetére egy fenyegető lépést is kilátásba helyezett: amennyiben az érintett országok megtagadnák a visszafogadásról szóló kétoldalú egyezmények megkötését, akkor ez a visszautasítás a német(bajor)-osztrák határon az Osztrák Köztársasággal megkötendő megállapodás alapján történik meg.

A nagyobbik koalíciós partnerként kormányzó szociáldemokraták mit szóltak a Merkel-Seehofer paktumhoz?

Az SPD-vel történő egyeztetés nyomán a módosított nagykoalíciós menekültcsomag néhány napot váratott magára. A módosítások inkább formai, mint tartalmi jellegűek voltak. A koalíciós bizottságban megszületett közös döntés alapján egy másik uniós tagállamban regisztrált menekült esetében a szociáldemokraták javaslatára

többé nem volt szó „tranzitközpontokról”, hanem csak „tranziteljárásról”.

Továbbá abban állapodtak meg, hogy a tranziteljárásnak 48 órán belül és napi öt esetben kell megtörténnie a szövetségi rendőrség határ közelében lévő épületeiben vagy a müncheni repülőtér tranzitrészében. A megállapodás megvalósításának előfeltétele, hogy a menekültek visszajuttatása érdekében sikerül-e a származási országgal kétoldalú megállapodásokat kötni. A megegyezés Görög- és Olaszország esetében lenne a legfontosabb, mivel a menekültek 75 százaléka ebből a két országból érkezett. Azoknak a migránsoknak esetében, akik már beutaztak Németországba és nyilvántartásba vételük egy másik uniós országban történt, azokat a három párti kompromisszum szerint gyorsított eljárásban kell megvizsgálni, megállapítandó, hogy a menedékeljárás lefolytatásáért melyik ország az illetékes. A koalíciós partnerek abban is megállapodtak, hogy a szakmunkaerő bevándorlásáról szóló törvényt még ebben az évben el kell fogadni. Ez a szociáldemokraták által már régóta követelt és egyes részleteiben már meglévő törvény nagy jelentőségű lenne, mert világos különbséget tenne a német gazdaság szükségletein alapuló bevándorlás és a német alkotmány által biztosított politikai menekültek között.

Mi volt Seehofer politikai célja a Merkellel való csatározásban? Nehéz nem észrevenni, hogy mindez alig fél évvel a bajor tartományi választások előtt játszódott le.

Seehofer fellépésében nagy nyomatékot adott annak a törekvésének, hogy a menekültpolitika reformjára irányuló „mestertervével” vissza akarja állítani Merkel 2015. szeptember 15-i döntése előtt jogállami helyzetet.

Merkel akkori döntése ugyanis minden volt, csak nem európai megoldás.

Telefonon ugyan beszélt az osztrák kancellárral és a magyar miniszterelnökkel, de nem tájékoztatta Franciaországot és más szövetségeseit, mi több, testvérpártját a CSU-t sem. A „mesterterv” valójában a 2018. október 14-i bajor tartományi választások perspektívájában nem csupán a sérültnek tartott jogállami rendszernek, hanem a CSU hitelességének javítására is irányul, mivel minden Merkelt érintő kritika ellenére, a CSU miniszterei a nagykoalícióban immáron 12 éve maguk is felelősséget vállalnak a CDU-politikájáért.

Milyen esélyei vannak az unión belüli migrációs szabályozásáról megszületett megállapodásnak?

A német nagykoalíción belül elfogadott menekültpolitikai kompromisszum hatékonyságát számosan megkérdőjelezik, mert egyedül 2018 júniusában 4300 olyan menedékkérő érkezett a Szövetségi Köztársaságba, akiket már egy másik uniós országban nyilvántartásba vettek. A másodlagos migráció csökkentésére létrejött szabályozás ugyanakkor csak napi öt, havi 150 főre és csak a német (bajor)-osztrák határszakaszra korlátozódik és ez az országosan regisztrált Dublin-eseteknek csupán 4-5, a 2018 első felében Bajorországban benyújtott menedékkérelmeknek pedig csupán 14 százaléka. Továbbá az unión belüli migráció szabályozására vonatkozó nagykoalíciós kompromisszum csak akkor valósítható meg, ha a Szövetségi Köztársaság mindenekelőtt szomszédaival és olyan uniós belépési pontokat jelentő országokkal, mint Görög- és Olaszországgal kétoldalú visszafogadási egyezményeket köt. Az osztrák, olasz és német belügyminiszterek 2018. július 12-i innsbrucki találkozóján ugyan egyetértettek abban, hogy a menekültválság Európa sorskérdése és a származási és tranzitországokban pótlólagos határvédelmi intézkedéseket kell foganatosítani. A belügyminiszterek szerint ennek érdekében szankciókra és ösztönzőkre egyaránt szükség van. Ám a három miniszter közös határozatokat nem hozott és a kétoldalú német-osztrák és német-olasz visszafogadási egyezmények is váratnak még magukra, a tárgyalások kimenetele nyitott. A három ország között vitatott, hogy mi történjen azokkal a menedékkérőkkel, akik a dublini szabályokkal szemben saját szakállukra Németországba utaztak. Ha a kétoldalú visszafogadási megállapodások nem járnának sikerrel, úgy Seehofer ez alkalommal sem zárta ki a nemzeti külön út lehetőségét. Ursula von der Leyen, német védelmi miniszter kijelentette, hogy a kormányválság alatt mind a két párt, a CDU és a CSU is „a szakadékba pillanthatott”. Nem zárhatjuk ki azt a forgatókönyvet, hogy a Merkel által követelt „európai” megoldás hiányában és a bajor tartományi választások előtt a CDU és a CSU újra a „szakadék” közelébe kerül, bár ez valójában nem érdeke egyik pártnak sem. 

Hogyan vág neki a CSU a bajor választási kampánynak? Mik a jelenlegi támogatottsági adatok?

A CSU 1970 és 2008 között az abszolút többség birtokában egyedül kormányzott Bajorországban. 2008-ban és 2013-ban a pártnak nem sikerült megtartania az abszolút többséget. Az abszolút többség visszaszerzésére a kilátások most sem biztatóak. A jelenlegi közvélemény-kutatások a CSU-t 40, míg az AfD-t 12 százalék körül mérik. Egy előrehozott parlamenti választás esetében sem lenne ok az optimizmusra, mivel

a jelenleg kormányzó nagykoalíció könnyen elveszítheti a többségét.

2018 júniusának végén a Jamaika-koalició 2017. évi kudarca óta a SPON-Wahltrend azt mutatta, hogy a CDU-CSU támogatottsága először süllyedt 30 százalék alá (29,8%). Az SPD 17,7 százalékkal messze került még a parlamenti választásokon szerzett 20,5 százalékos negatív rekordjától is, és csupán kevesebb, mint 2 százalék választotta el az AfD 16,1 százalékos eredményétől. 

A CSU képes a CDU konzervatív alternatívája lenni? Mit jelentene ez a gyakorlatban? 

Ami a CDU és a CSU viszonyát illeti, már eddig is sok jel mutatott arra, hogy a CDU és a CSU közötti értékrend és értékválasztás sok tekintetben távolodott egymástól. Merkel a CDU-t a szociáldemokraták és a Zöldek irányában tette nyitottá és egy balközép párttá változtatta. A 2017. évi parlamenti választásokon a CDU szavazatvesztesége azt jelezte, hogy választóinak egy része, úgy érezte, hogy a párt többé már nem képviseli az unió hagyományos értékeit, ahogy politológia nyelvén mondani szokás: egy „reprezentációs rés” keletkezett. Ha a CSU országos párttá válna, úgy elvileg törekedhetne arra, hogy hiteles jobbközép pártként, a balra tolódott CDU konzervatív alternatívája legyen, és ezzel az AfD-t a politikai spektrum jobb szélén sokkal kevésbé választható párttá változtassa, mint amilyen ma. Ám a CSU számára az országos párttá válás inkább csak a politikai nyomásgyakorlás része és nem valódi alternatíva. Az október 14-i bajor tartományi választások közeledtével a CSU inkább ahhoz az AfD-hez került közel, amely a CDU és a CSU néppárti eróziójának legfőbb okozója és haszonélvezője. Markus Söder, bajor miniszterelnök „menedékturizmus” visszaéléseiről beszélt és kijelentette, hogy az egyes államok döntései javára véget ért a „rendezett multilateralizmus korszaka”, amelynek fordulatot kell magával hoznia a CDU már hosszú évek óta tartó Európa-politikájában. Alexander Dobrindt, a CSU tartományi csoportjának parlamenti elnöke a „kitoloncolás elleni iparról” beszélt és erős államot és keménységet, valamint konzervatív újrakezdést követelt minden szélsőséggel, így a „baloldali véleményuralommal” szemben. Seehofer belügyminiszteri minőségében a 2015 szeptembere előtti európai és német jogi status quo visszaállításának,

a „law and order” ideológiának a megszemélyesítője,

és mint ilyen, a koalíciós válság kirobbantója. Mindez arra enged következtetni, hogy a CSU szóhasználatában és politikai programjában is azzal az AfD-vel került érintkezésbe, amelytől egyidejűleg, mint a merkeli menekültpolitika teremtményétől el is kíván határolódni.

Mi lehetett Merkel célja Orbán Viktor Berlinbe hívásával?

A magyar miniszterelnök harmadik, egymást követő választási győzelme után látogatott a Szövetségi Köztárságba a nagykoalíción belüli kormányválság idején, amikor minden korábbinál jobban megmutatkozott, hogy Merkel belpolitikai helyzete meggyengült és a nemzetközi vezetőképességébe vetett bizalom is megfogyatkozott.

A magyar miniszterelnök a menekültpolitikai vitában és a V4-ek korábbi elnökségét adó ország vezetőjeként európai szintű politikussá nőtte ki magát,

akinek a 2015-ben és 2016-ban elhangzott és szélsőségesként értékelt kijelentései a menekültpolitikák folyamatos szigorítása nyomán ma már az európai főáram részévé váltak. Horst Seehoferhez, a belügyminiszterré vált korábbi bajor miniszterelnökhöz fűződő kapcsolatai következtében a magyar miniszterelnök a német belpolitikában egyfajta hivatkozási ponttá vált, s ennek különösen a CSU és a CDU közötti vitában nőtt meg a jelentősége. A látogatás időzítése szempontjából Merkel számára fontos volt annak bemutatása, hogy egy megosztott unióban képes egyik kritikusával is egyezségre jutni, különös tekintettel a kormányválság megoldása szempontjából meghatározó kétoldalú visszafogadási egyezmények esélyeire. Ebben Merkelnek tapasztalnia kellett, hogy a magyar álláspont nem változott: Magyarország jogi értelemben akkor sem válik illetékes „első uniós” országgá, ha a Görögországban elmaradt regisztráció Magyarországon történt. Magyarország június 28-29-i brüsszeli csúcsot követően Merkelt cáfolva Lengyelországgal és Csehországgal közösen jelezte, hogy nem kíván visszafogadási egyezményeket kötni a Szövetségi Köztársasággal. Ezzel látszólagos ellentétben a magyar miniszterelnök a Bild-nek adott interjújában arról beszélt, hogy hajlandó tárgyalni Németországgal a menekültekre vonatkozó megállapodásról, de előbb Németországnak és Ausztriának kell megegyeznie a visszatoloncolások szabályairól, utána pedig Ausztriának és Magyarországnak, de ennek  feltétele az Európán kívüli befogadó táborok létrehozása és a külső határok megerősített védelme. Seehoferrel folytatott tárgyalásain Orbán Viktor azt közölte, hogy Magyarország nem fogad vissza senkit, de abban segít, hogy a menedékkérők visszajussanak Görögországba. Jól jellemzi a két ország kapcsolatát a tárgyalások utáni sajtókonferencián magyar részről elhangzott kijelentés, miszerint Budapest máshonnan nézi a világot és ezért máshogy is látja, de ugyanakkor szoros együttműködésre törekszik. A külpolitikában különböző kérdésterületek vannak. Az egyik területen meglévő véleménykülönbségek nem zárják ki a többi területen való előrehaladást. Lehetnek különbségek a szolidaritás értelmezésében és a humanitárius szempontok szerepéről a menekültpolitikában, de ahogy a tárgyalások is bizonyították, mindez nem akadályozza gazdasági és műszaki együttműködés további növekedését, a hadipari, valamint fejlesztéspolitikai kooperációt a Közel-Keleten és Észak-Afrikában.