Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Azt hitte, drága parfüm van benne.
Eredeti, bontatlan csomagolású parfümben volt a novicsok idegméreg, amitől egy brit pár június végén Dél-Angliában súlyosan megbetegedett – írja az ATV. A pár férfi tagja túlélte a mérgezést, barátnője azonban hosszas kezelés után meghalt az idegméregtől.
Charley Rowley elmondta, valahol Salisbury-ben egy bontatlan, drága parfümöt talált, és úgy gondolta hazaviszi, és barátnőjét lepi meg azzal: az asszony, Dawn Sturgess megörült az ajándéknak, felbontotta a parfümös dobozt, majd tartalmát a csuklójára kente. Mint kiderült, parfüm helyett az üvegcsében novicsok idegméreg volt, ez lett az asszony veszte.

Sturgess negyed óra elteltével fejfájásra panaszkodott, majd ruhástól a kádba feküdt. Ekkor már Rowley elmondása szerint nagy volt a baj. Kicsivel később a férfi is rosszul lett, neki a kezére loccsant a méreg, ám hamar lemosta azt – valószínűleg életét is ennek köszönheti.
Párja nyolc nap múlva meghalt a kórházban az idegméregtől. „Nem hiszem, hogy valaha is fel fogom tudni dolgozni az elvesztését" – mondta kedvese elvesztéséről Rowley.
A novicsok idegmérget még a Szovjetunióban fejlesztették ki, de úgy látszik, ma is használatban van: ezzel mérgezték meg ugyanis Szergej Szkripal volt brit-orosz kettősügynököt és a lányát is márciusban, ugyancsak Salisbury-ben. A brit kormány Moszkvát sejti az eset mögött, az oroszok viszont tagadják, hogy közük lenne a mérgezéshez.