Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Richard Grenell, az Egyesült Államok új berlini nagykövete interjúban fejezte ki rokonszenvét és támogatását az európai konzervatívoknak. A német külügyminisztériumban értetlenkedve fogadták nyilatkozatát.
Értetlenkedéssel fogadták a német külügyminisztériumban az Egyesült Államok új berlini nagykövetének egy interjúját, amelyben a diplomata kiemelte, hogy tevékenyen támogatni kíván európai konzervatív mozgalmakat és azok vezetőit – jelezte hétfőn a tárca szóvivője.
Christopher Burger a berlini kormányszóvivői tájékoztatón elmondta, hogy a minisztérium felvilágosítást kért az amerikai féltől arról, hogy valóban jól idézték-e a breitbard.com amerikai hírportálon Richard Grenell nagykövetet. Hozzátette: a diplomatát szerdán várják a minisztériumban bemutatkozó látogatásra, amely alkalmat ad majd egy eszmecserére arról, hogy miként kell érteni a hírportálon megjelent interjúban tett kijelentéseit.
Richard Grenell az interjúban a többi között arról beszélt, hogy támogatni kíván az eddigiektől eltérő, „más konzervatív” mozgalmakat és „más vezetőket” Európában. Megjegyezte, hogy Sebastian Kurz osztrák kancellár „egy rocksztár, nagy rajongója vagyok”. A német hírportálok az interjúval kapcsolatban rámutatnak, hogy a diplomácia alapszabályai szerint egy nagykövet nem fejezi ki nyilvánosan politikai mozgalmak, pártok vagy politikai vezetők iránti rokonszenvét.
Erre vonatkozik az interjúval kapcsolatban a német belpolitika számos szereplője által megfogalmazott bírálatok sora is. Így például Ralf Mützenich, a kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) egyik vezető külpolitikai szakpolitikusa, aki egy hétfői nyilatkozatában kiemelte, hogy nem tartozik a nagykövetek feladatai közé a fogadó országban zajló politikai folyamatok befolyásolása.
(MTI)