Az Unió európai értékeiről

2018. május 04. 08:04

Jövőre, az uniós választásokon olyan képviselőket küldjünk az Európai Parlamentbe, akik véget vetnek a nyugati kommunisták nyomulásának.

2018. május 04. 08:04
Schmidt Mária

„Fidel Castro halálakor Juncker, aki nyilvánvalóan azt sem mindig tudja, hol van, kivéve, ha valami adóelkerülő és adócsaló ügyletet intéz, már kinyilvánította, hogy nagyra becsülte a kubaiak ezreit meggyilkoló, bebörtönző, és a fékek és ellensúlyok szerepét semmibe vevő diktátort. Most pedig azzal az indoklással avatja fel az Európai Unió nevében Marx szobrát, hogy »Gondoljanak akármit is Marx Károlyról, azt senki sem tagadhatja, hogy valamilyen módon formálta a történelmünket.«

Ne akadjunk fenn azon az intellektuális sekélyességen, ami ezt az embert jellemzi. Nyilvánvaló, hogy megbízói pont azért ültették oda, ahova, mert egy ilyen színvonaltalan, zsarolható, semmirevaló idiótára volt szükségük, akit úgy mozgathatnak, ahogy nekik tetszik. Ha valakire, hát Adolf Hitlerre is igaz, hogy valamilyen módon – sőt talán nem túlzás kijelenteni, hogy jelentősen – formálta a történelmünket, Junckernek és mozgatóinak mégsem jutna eszébe szobrát felavatni. De ne menjünk ilyen messzire! Marx jelentős gondolkodó volt – mondják, ahogy Heidegger is kétséget kizáróan az volt. Vajon az ő Németországban felállítandó szobrát merészelné-e vállalni valamelyik német város és felavatná-e ez a közbohóc? Ja, hogy ő a harmincas években néhány évig Hitler híve volt? Marx pedig a kommunista terrorista diktatúra szimbóluma. (...)

A mi feladatunk pedig az, hogy jövőre, az uniós választásokon olyan képviselőket küldjünk az Európai Parlamentbe, akik véget vetnek a nyugati kommunisták nyomulásának és elküldik őket oda, ahova valók: a süllyesztőbe.”

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tibor59
2018. május 05. 21:08
Butaságot én is tudok írni.
matykox
2018. május 04. 19:24
Elhatárolódni "president" junckertől!! Minden demokrata, normális ember meg kell tegye! Schmidt Marinak teljesen igaza van: a K.-európai országok együttesen határolódjanak el ettől a balfék alkesztől!
Pelso j.
2018. május 04. 14:51
Ó, a párt egyik fő ideológusa a Nyugatot komcsizza, ez már mentális deficit. Kihez beszél, szegény hölgyem?
luzitanxaver
2018. május 04. 12:44
Jean-Claude Junckerben annyi a jó, hogy legalább személyében megtestesíti azt, ami, ahogyan és amikor (nagyon) félrement az EU-ban. A többi néma csend.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!