Di Maio léphet elő?
Elemzők emlékeztettek, hogy Matteo Salvini, a Liga vezetője eddig mindig nemet mondott arra, hogy Luigi Di Maio legyen a miniszterelnök, de ezen a ponton vagy beletörődik, vagy az utolsó pillanatban felborítja a több mint két hónapja tartó kormányalakítást. Hacsak ezért cserébe a Liga nem kér még több és még jelentősebb miniszteri tárcákat. Azt hallani, a Liga kaphatja meg a pénzügyminisztériumot, miután Sergio Mattarella fenntartásait fejezte ki az M5S jelöltje, a 82 éves Paolo Savona euróellenes közgazdásszal szemben is. A Ligáé lehetne a titkosszolgálatok vezetése is.
Luigi Di Maio miniszterelnöksége több szempontból is megoldást jelentene: az atlanti külpolitikát hirdető M5S vezetője eloszlathatja a nyugati szövetségesek aggodalmait.
Vélemények szerint miközben Luigi Di Maio és Matteo Salvini folyamatosan azt ismétli, hogy minden készen áll a kormányzásra, az olaszországi kormányalakítási folyamat legnehezebb órái zajlanak.
(MTI)