Tizenhét miniszterhelyettes lemondását fogadták el Lengyelországban

2018. március 12. 14:43

A közigazgatás „politikai rétegének” karcsúsítása és a kormányzás hatékonyságának javítása miatt tizenhét miniszterhelyettes lemondását fogadta el a napokban Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.

2018. március 12. 14:43

Tizenhét miniszterhelyettes lemondását fogadta el hétfőn, illetve az előző napokban Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő, aki a lépést azzal a szándékkal indokolta, hogy a közigazgatás „politikai rétegét” karcsúsítsák, és javítsák a kormányzás hatékonyságát. A leváltott miniszterhelyettesek -– a poszton maradó kollégáikkal együtt – azután nyújtották be az ilyenkor szokásos lemondást, amikor tavaly decemberben Morawiecki a Jog és Igazságosság (PiS) párt vezette kormány átalakítása keretében a miniszterelnöki posztra lépett. A lengyel jogrend szerint a kormányfő három hónapon belül dönt a lemondások elfogadásáról, ez a határidő most telt le.

„Úgy folytatjuk tovább reformjainkat, hogy a kormány kevésbé politikus, és kissé inkább hivatalnoki legyen” – mondta el hétfői sajtóértekezletén Morawiecki, hozzáfűzve: a menesztések fő célja a strukturális változások megvalósítása. Elmondta továbbá: a változások előkészítésekor összehasonlító elemzéseket készíttetett, ezek alapján a többi uniós tagállamban bevált gyakorlatból merített tapasztalatot.

Morawiecki kilátásba helyezte: következő két héten belül újabb miniszterhelyettesek lemondását fogadja majd el, így a távozók összesen mintegy huszan lesznek. Korábbi bejelentések szerint a lengyel kormányfő végeredményben negyedével faragná le a meglévő miniszterhelyettesek létszámát, majd jelentősen korlátozná a minisztériumok politikai kabinetjeinek létszámát is. A kormányfő bejelentette továbbá, hogy olyan törvényjavaslatot nyújt be, amelynek alapján az államtitkár-helyetteseket nem politikai szempontok alapján neveznék ki, hanem független állami tisztségviselőkként foglalkoztatnák.

A sajtóértekezlet után Morawiecki szóvivője újságírói kérdésre válaszolva elmondtam hogy a leváltott tisztségviselők közül egyesek más posztokon teljesítik az eddig rájuk bízott feladatokat. Megerősítette emellett azt, hogy a kormányfő januártól kezdve leállította a minisztereknek és helyetteseiknek járó jutalmak kifizetését.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2018. március 12. 15:29
Ők tudják, ha ez nekik jó hát legyen!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!