Orosz külügyminisztérium: May kudarca a moszkvai brit követség háttéranyaga

2018. március 28. 07:50

Az orosz külügy szerint megalapozatlan, felületes állítások alapján ítélik el Oroszországot a Skripal-ügyben.

2018. március 28. 07:50

Theresa May brit miniszterelnök kudarcaként jellemezte kedden Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt a hat diából álló prezentációt, amellyel a moszkvai brit nagykövetség zárt tájékoztatón igyekezett bizonyítani más országok diplomatáinak, hogy Oroszország áll a Szkripal-ügy mögött.

A már a nyilvánosság előtt is ismertetett brit érveket tartalmazó hat diát a Kommerszant című orosz gazdasági napilap közölte és publikálta online kiadásában. Ezek közül az első a témát ismertető nyitólap, a második a salisbury-i incidens kronológiáját tartalmazza, a harmadik és a negyedik a bénító ideggázról és annak az emberi szervezetre gyakorolt hatásáról közöl információkat, és azt állítja, hogy effajta vegyi fegyvert kizárólag Oroszország volt képes előállítani. Az ötödik felsorol tucatnyi incidenst, amelyekért London Moszkvát teszi felelőssé, köztük a Litvinyenko-gyilkosságot, a Krím elcsatolását, a malajziai Boeing kelet-ukrajnai pusztulását, az amerikai elnökválasztásba való beavatkozást és a montenegrói államcsínykísérletet. A befejező dia azokról az intézkedésekről számol be, amelyeket Nagy-Britannia már bevezetett vagy be akar vezetni Oroszországgal szemben.

Az orosz lap megjegyzi, hogy a prezentáció gyakorlatilag nem tartalmaz semmi újat ahhoz képest, amit a brit hatóságok már korábban nyilvánosságra hoztak, és az egyetlen különbség az, hogy átminősíti Moszkva „státuszát”: már nem „nagy valószínűséggel”, hanem „a legcsekélyebb kétely nélkül” tartja felelősnek a történtekért.

Zaharova kedden kifogásolta, hogy Nagy-Britannia még mindig nem bocsátotta Oroszország rendelkezésére azokat a bizonyítékokat, amelyek alapján London Moszkvát tette felelőssé a Szkripal-ügy miatt. A szóvivő az orosz külügyminisztérium nevében arra kérte a moszkvai brit és amerikai nagykövetséget, hogy juttassa el hozzá a brit fél által az orosz fővárosban akkreditált diplomaták között köröztetett anyagot az incidensről.

A dokumentumról Jon Huntsman, az Egyesült Államok moszkvai külképviseletének vezetője tett említést a TASZSZ hírügynökségnek és a Kommerszant című gazdasági napilapnak adott interjújában. Huntsman a nyilatkozatban „minőségi és meggyőző” beszámolónak nevezte a brit dokumentumot, amely „hasonló múltbeli esetekkel” hasonlította össze a Szkripal-ügyet. „Ez Theresa May kudarca” – írta ugyanakkor a Facebookon Zaharova. „Hat kép alapján született döntés arról, hogy egy ország felelős-e egy vegyi támadásért” – tette hozzá.

Szergej Szkripal Nagy-Britanniában élő volt orosz-brit kettős ügynök és lánya március 4-én súlyos mérgezéses tünetekkel került az angliai Salisbury városának kórházába. Szkripal az orosz katonai hírszerzés ezredeseként a brit külső hírszerzés (MI6) ügynöke volt, ami miatt hazájában elítélték, de ügynökcsere keretében elengedték.

London a merénylettel az oroszokat gyanúsította meg, amit Moszkva visszautasított. A vádak és viszonvádak nyomán a két ország kölcsönösen kiutasított 23 diplomatát. A nyugati országok jelentős részben felsorakoztak Nagy-Britannia mögött. Moszkva felajánlotta együttműködését az ügy kivizsgálásában, ugyanakkor kézzel fogható bizonyítékokat követel.

(MTI)

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cutcopy
2018. március 28. 12:47
"felületes állítások alapján ítélik el Oroszországot" Valóban amolyan Pelikánosra sikerült, ahogy előbb elítélték aztán sebtiben "alátámasztották"..
Senior
2018. március 28. 10:37
Szerintem túl hamar beszálltunk ebbe a kiutasítási hullámba. Én az osztrák álláspontot lájkolom: "Majd ha minden tisztázódik." Habár, minden tisztázódik?
Csigorin
2018. március 28. 09:31
hat ha csak ennyire futotta a britektol, az igencsak verszegeny...
formaegy
2018. március 28. 09:17
"Zaharova kedden kifogásolta, hogy Nagy-Britannia még mindig nem bocsátotta Oroszország rendelkezésére azokat a bizonyítékokat, amelyek alapján London Moszkvát tette felelőssé a Szkripal-ügy miatt." Nem is fogják, mert nincs olyan! Ez semmi más, mint a jól bevált aljas népirtó USA mondvacsinált ürügy, hogy tovább mélyítsék az árkot, amivel kitaposnak egy mocskos, gyalázatos utat a 3 világháború felé! Eddig idegen országok népeit igázták le ártatlan emberek, gyerekek halálán keresztül, most már a sajátjaikat is írják, mint a gazt. A nyugat génjeiben hordozza a gyilkolást, a népirtást éppen úgy, mint az USA. Mindezt a mindenek feletti hatalom megszerzéséért! Elég, ha megnézzük milyen aljas népirtásra voltak, vannak képesek Ukrajnában, hogy a kutyáik kerüljenek hatalomra. Nem kell, és nem is lehet fényezni, hogy milyen aljas népirtók! Ennyi
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!