Ezek az utolsó pillanatok: az elemzők kimondták, melyik párt az esélyesebb a választás megnyerésére

Az sem rejtették véka alá: mennyire valószínű, hogy végső eredményt lehet majd hirdetni vasárnap este.



Az SPD-vezér a külügyminiszteri tisztséget kaphatja meg, ezzel pedig Andrea Nahles nyeri meg a pártelnöki feladatokat.
Megerősítette azokat a sajtóértesüléseket Martin Schulz, melyek a német szociáldemokrata pártelnök lemondásáról szóltak – írja a Politico.
A tényleges lemondás március 2-án történhet meg, mégpedig akkor, ha az SPD 463 ezer párttagjának többsége is megszavazza a CDU-val és a CSU-val szerdán létrehozott koalíciós tervezetet. Ezután Schulz helyére a 47 éves Andrea Nahles léphet, aki az első női pártelnök lehet a szociáldemokraták 155 éves fennállása folyamán.

Pártelnöki szerepéről való lemondásával Schulz pedig Sigmar Gabriel – szintén SPD-s – külügyminisztert válthatja a következő nagykoalícióban.
Annak érdekében, hogy a párttagság is beálljon a nagykoalíció mögé, Schulz és Nahles a következő hetekben együtt fogják járni Németországot, hogy a tervezet elfogadása mellett kampányoljanak.
(Borítókép: MTI)
