Mark Rutte holland miniszterelnök elmondta, hogy lát bizonyos előnyöket a nemrég bemutatott javaslatban, de a kérdést alaposan meg kell vizsgálni. Hozzátette, kormánya elsősorban az alapján osztaná el a strukturális alapokból származó pénzeket, hogy a támogatásokkal elérhetőek-e „a kívánt célok, a szükséges változások”.
Rövid sajtótájékoztatóján Sebastian Kurz osztrák kancellárt is megkérdezték erről, aki hangsúlyozta, alapvetően meg tudja érteni annak az ötletét, hogy bizonyos feltételeket szabjanak. „Csak annyit kérnék, hogy ne mindig a menekültekre fókuszáljunk, ugyanis a szolidaritás jóval többről szól a menekültek befogadásánál” – fogalmazott.
Dalia Grybauskaite litván elnök azon véleményének adott hangot, hogy ezen uniós alapok egyetlen célja az EU szegényebb tagállamainak integrálása kell legyen. A jelenlegi szerződések értelmében a kohéziós és strukturális alapok a konvergencia javítását szolgálják, és nem mást – mondta.