Az elnökválasztási kampányban Mickael Ehrminger feladata volt előkészítenie Marine Le Pen jegyzeteit az elnökjelölti tévévitára. Azokba azonban szerinte az elnökjelölt a vita előtt egyszer sem tekintett bele.
Az elnökválasztás két fordulója közötti május 3-i tévévitában, ahol Marine Le Pen Emmanuel Macronnal mérkőzött meg, a Nemzeti Front elnöke a gazdasági és politikai témák lényegi kérdéseit illetően teljesen felkészületlennek mutatkozott.
A Mediapart által közzétett dokumentumok szerint Le Pen a tévévitát megelőző nap kapta meg a stábjától a Macronnal szemben követendő stratégiai elképzelést, amelyek lényege Macron imázsának lerombolása volt, még akkor is ha az hitelvesztést okoz. Az egyes témákról készített jegyzeteket Marine Le Pen csak a tévévita előtti órákban kérte el.
„Ekkor tettem fel magamban a kérdést, hogy minek dolgoztam. Semmiről nem tudott (Marine Le Pen), amit előkészítettünk neki. Megcsináltuk a jegyzeteket, mert tudtuk, hogy szükség lesz rájuk, de 24 óra azok átnézésére és elsajátítására nem elegendő" – mondta Mickael Ehrminger, aki szerint Marine Le Pen „kiváló rétor, de más jelöltekkel szemben, akik egy kicsit is készültek, tudatlan volt ... Marine Le Pent 2011-ben választották meg a Nemzeti Front elnökének, hat éve volt felkészülni a gazdaságból, a társadalmi kérdésekből. A második forduló előtt nem tudta, hogy nem minden orvos közalkalmazott, nem tudta, hogyan működik egy valuta, nem ismerte az intézményeket, a jogot, pedig egyébként ügyvéd" – mondta a volt logisztikai felelős, aki a Marine Le Pen legfőbb bizalmasának számító Florian Philippot-val együtt szeptemberben kilépett a Nemzeti Frontból.
(MTI)