A volt cseh államfő szerint a muszlim bevándorlás elpusztíthatja Európát

2018. január 07. 15:30

Ha továbbra is fönntartjuk az idegen kultúrájú emberek bevándorlását, akkor azzal hozzájárulunk Európa tönkretételéhez – jelentette ki Václav Klaus egy kereskedelmi televízióban vasárnapi adásában. A volt cseh államfő szerint Macron európai integráció elmélyítésére vonatkozó javaslatai a „pokolba” vezetnek.

2018. január 07. 15:30

Václav Klaus volt cseh államfő szerint a muszlimok folytatódó tömeges bevándorlása Európába elpusztíthatja a kontinenst, ezért „erőt kell találni magunkban, hogy ezt elutasítsuk”. „Ha továbbra is fönntartjuk az idegen kultúrájú emberek bevándorlását, akkor azzal hozzájárulunk Európa tönkretételéhez” – jelentette ki Václav Klaus abban a beszélgetésben, amelyet vasárnap sugárzott a Prima cseh kereskedelmi televízió.

Az 1989-es rendszerváltás utáni Csehország egyik meghatározó politikusa rámutatott, hogy a muzulmán kultúra „nem őshonos Európában”, illetve hogy különbséget kell tenni az individuális és a tömeges bevándorlás között, amelyet szerinte „felerészt az európai elitek szerveznek”. Klaus ezzel összefüggésben élesen bírálta, elutasította és „nagyon veszélyesnek” minősítette Emmanuel Macron francia elnök javaslatait az európai integráció elmélyítésére, amely szerint „út a pokolba”.

A cseh politikus, aki hazájában korábban kormányfő, házelnök és államfő is volt, úgy vélte, hogy a migrációs hullám lényegében nem más, mint „az Európai Unió régi problémáinak a felerősítése”. Václav Klaus leszögezte: Csehországnak olyan erős kormányra és államfőre van szüksége, aki képes lesz ezekkel a problémákkal megbirkózni. „Olyan elnököt és kormányt szeretnék, amely előbb cseh, és csak azután európai” – foglalta össze véleményét az egykori cseh államfő.

Csehországban jövő szerdán kér bizalmat a parlamenttől kormánya számára Andrej Babis, aki a tavaly októberi képviselőházi választás után alakított új kormányt. A prágai sajtó arra számít, hogy a kisebbségi Babis-kormány az első körben nem kap bizalmat a parlamentben. Jövő pénteken és szombaton pedig államfőt választanak Csehországban. A tisztségért kilenc jelölt száll ringbe, s várható, hogy az első körben senki sem kapja meg a leadott szavazatok több mint ötven százalékát, amely a választási győzelemhez szükséges. Ebben az esetben a két legsikeresebb jelölt két hét múlva újra megmérkőzik, s a győzelemhez ekkor már a leadott szavazatok egyszerű többségére van csak szükség.

(MTI)

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nimród
2018. január 08. 19:59
Irigylem a cseheket. Nincsenek nemzetellenes politikusaik. Klaus, konzervatív politikus, volt miniszterelnök és elnök, vagy a jelenlegi volt baloldali elnök egyaránt szívvel-lélekkel védte és védi a hazáját. De ez mondható el az új és a most lemondott miniszterelnökről és kormányáról is. A mi ellenzékünk valószínűleg a nemzetietlenség világrekordere.
mokány
2018. január 07. 21:14
Javaslom megnézni a google képeket a FEMA CAMP USA kerséssel.
mokány
2018. január 07. 21:10
Ami ez ügyben történik az a globális pénz-arisztkrácia ( néhány tucat, kevesebb mint a középkorban.), a dollárt erősítő erődemonstrációja. A NATO nem Európának dolgozik.
Akitlosz
2018. január 07. 20:16
"A volt cseh államfő szerint a muszlim bevándorlás elpusztíthatja Európát" A frászt! Bevándorlás ide vagy oda Európának még több százmillió éve van hátra. Függetlenül attól, hogy éppen milyen emberek élnek vagy nem élnek Európában.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!