Nem volt itt semmi, amire „bezzegezni” lehetett volna – ezt mutatták meg a Simionra szavazó románok

A bőrükön érezték a román valóság mélységes „bezzegtelenségét”. Varga Mátyás Zsolt írása.

Afgánok és szírek verekedtek össze a Görögországhoz tartozó Leszbosz szigetének menekülttáborában, még a tábor sátrai is lángra kaptak.
Tucatnyian megsérültek egy menekültek között kirobbant, súlyos összetűzésben a görögországi Leszbosz szigetén lévő Moria menekülttáborban.
Tíz sérültet, köztük két várandós nőt és egy gyereket a helyi kórházba kellett szállítani – idézte a dpa német hírügynökség szerdán a Lesvosnews.gr helyi online lap híradását.
Egyelőre ismeretlen okokból került összetűzésbe egymással kedd este egy afgánokból és egy szírekből álló csoport. A menekülttábor több helyén lángra kaptak a sátrak, a tűzoltóság és a biztonsági rendőrség pedig nagy erőkkel vonult ki a helyszínre, hogy ellenőrzés alá vonja a helyzetet.
Bár a görög kormány decemberben már több mint 1650 menekültet és bevándorlót a kontinensre szállított, a Leszbosz és Híosz szigetén lévő táborok továbbra is súlyosan túltelítettek.
A Moria táborban a hivatalos adatok szerint 5500-an élnek, holott csak 2330 fő számára van hely. Legtöbben már hónapok óta várnak menekültkérelmük elbírálására.
(MTI)