Strauss-Kahn: A szocialistáknak nincs jövőjük, Macron jól csinálja a dolgát

2017. november 05. 16:10

A szexbotrányai miatt a közélettől visszavonult Dominique Strauss-Kahn, az IMF egykori főigazgatója egy gazdasági konferencián üdvözölte Emmanuel Macron pártok feletti politikáját, és meggyőződését fejezte ki, hogy a francia Szocialista Pártnak, amelynek maga is tagja, „nincs jövője”.

2017. november 05. 16:10

Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egykori francia főigazgatója (2007-2011) üdvözölte Emmanuel Macron pártok feletti politikáját, és meggyőződését fejezte ki, hogy a francia Szocialista Pártnak (PS), amelynek maga is tagja, „nincs jövője”, „itt az ideje, hogy eltűnjön”. A szexuális botrányai miatt a közélettől 2011 óta visszavonult volt francia pénzügyminiszter a tavaszi választások óta először kommentálta a francia belpolitikát a marokkói Marrákesben, egy gazdasági konferencián.

A Le Parisien című francia napilap vasárnapi számában megjelent helyszíni tudósítás szerint egy amerikai újságíró kérdésére válaszolva Strauss-Kahn azt mondta, „a PS-nek nincs jövője, és ez jó dolog”. „Emmanuel Macron elnökké választása földrengést okozott a francia politikai életben. Szomorúan mondom, de az az igazság, hogy a pártom nem tudta a globalizációt kezelni, nem tudott átalakulni, miközben a világ átalakult, ezért eljött az idő, hogy eltűnjön, és más erők jelenjenek meg” – hangsúlyozta a volt IMF-vezér. Strauss-Kahn úgy látja, hogy a francia elnök „meglepően jól csinálja” (a dolgát).

Macron se nem baloldali, se nem jobboldali. Azt szeretném, ha baloldali és jobboldali is lenne egyszerre. Meggyőződésem, hogy a jobb- és baloldal továbbra is létezik, hívhatjuk, ahogy akarjuk, de a demokratikus országokban vannak konzervatív és progresszívebb erők, és jó dolog, hogy az ország érdekében időnként, ahogy most Macronnál, együtt tudnak működni” – hangsúlyozta a közgazdász. Strauss-Kahn szerint Franciaország jelenleg „nagy átalakuláson” megy át. „Ha Emmanuel Macron megragadja a szerencséjét, akkor öt év alatt nagyobb változásokat idézhet elő Franciaországban, mint amilyenek az elmúlt harminc évben történtek” – tette hozzá.

Emmanuel Macron elnökválasztási győzelme óta a PS teljesen szétesett. Az 577 fős nemzetgyűlésben, ahol korábban abszolút többséggel rendelkezett, jelenleg alig 31 képviselője van, az állami támogatás megcsappanása miatt eladni kényszerült a székházát, és munkatársainak mintegy felét elbocsátja.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2017. november 05. 21:23
2 sz
Berecskereki
2017. november 05. 16:42
Dominique Strauss-Kahn elqurta, Macron majd ezután fogja .....
terra
2017. november 05. 16:23
Ha valakinek netán eddig kételye lett volna, hogy milyen érdekeket szolgál Macron, most láthatja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!