Magyarul beszélt egy boltban, megverték a kolozsvári színészt

2017. november 04. 16:32

Egy kolozsvári üzlet egyik alkalmazottja azt kérte számon Imecs-Magdó Leventén, miért beszél magyarul Romániában – dulakodás kezdődött, melybe egy magyar származású éjjeliőr, és a bolti eladó is beszállt.

2017. november 04. 16:32

Magyarul beszélt, ezért bántalmazták a kolozsvári Váróterem Projekt társulatvezetőjét, Imecs-Magdó Leventét Kolozsváron - írja a Maszol a 30 éves színész nekik küldött levelére hivatkozva.

A társulatvezető barátaival, ismerőseivel sörözött egy kolozsvári szórakozóhelyen múlt pénteken. Távozásuk után úgy döntöttek, bemennek egy üzletbe pár sört és kólát venni. Mikor a boltban arról tanakodtak, mit is kérjenek, megjelent az üzlet hátsó helyiségéből egy ittas, magas, kopasz férfi, aki számon kérte rajtuk, miért is beszélnek magyarul Romániában.

Erre a színész azzal felelt, mivel unokatestvére – a társaság egyik tagja – magyarországi, nyilván magyarul beszél vele. Ezután a kopasz férfinek hiába próbálták elmagyarázni a szabad anyanyelvhasználathoz fűződő jogukat, a vita eredménytelen volt – így az ügy dulakodásig fajult.

Ekkor odament az eladó és az éjjeliőr is, akik hamar a kopasz román férfi pártjára álltak. A magyarországi unokatestvért egyáltalán nem bántották, csupán a határon túliakkal dulakodtak. „Illetve a kopasz fickó szájából elhangzott egy ilyesmi mondat az éjjeliőr felé, aki egyébként egy idősebb, alacsonyabb pasas volt: én neked elnézem, hogy magyarul beszélj, de ezek itt ne beszéljenek magyarul. Ebből arra következtettünk, hogy az éjjeliőr is magyar nemzetiségű volt” – elemezte a történteket a színész.

Látva a kialakult helyzetet, a magyarországi unokatestvér felvetette, hogy ne vegyenek semmit, és nyugodtan távozzanak. Mikor a magas, kopasz férfin magukat átverekedve távoztak, az eladó és az éjjeliőr követte őket – azzal vádaskodtak, hogy a társaság lopni akart volna a boltból, majd verekedésbe kezdtek.

„Ekkor kaptam az ökölütést az államra, amitől megtántorodva a szomszéd üzlethelyiség ajtajának csapódtam. Általában békítő szándékkal léptem fel, konkrétan emlékszem, ahogy két kezemet feltartva lépek eléjük és azt mondom »Haideți să ne calmăm!« (Gyertek, nyugodjunk le!) – ekkor kaphattam az öklöst” – idézi fel a történteket Imecs-Magdó.

Ezután az eladó egy széket kapott fel, hogy a társasághoz vágja, majd a színész-unokatestvér is felkapott egyet. A magyarországi rokont sikerült lenyugtatni, majd a társaság távozott. Imecs-Magdón kívül mást nem ért ütés.

A társulatvezető felháborítónak tartotta, hogy az üzlet személyzete ittasan, erőszakosan lépjen fel a vendégekkel szemben. Felháborító továbbá, hogy az éjjeliőr magyarként ver magyarokat etnikai alapon, a legfelháborítóbb viszont az etnikai alapú hátrányos megkülönböztetés – írta a társulatvezető.

Imecs-Magdó ennek ellenére nem tett feljelentést, csupán fontosnak tartotta a sajtón keresztül felhívni a figyelmet a történtekre.

Összesen 179 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
de karatna
2017. november 05. 19:32
Az IMECS család törzsökös székely-magyar család, amelyet, a 15. századtól vezetett hiteles fejedelmi lustrák igazolnak. Ez a tetves OLÁH pondró, hol volt akkor, amikor az IMECSEK kardot kötöttek az oldalukra és nemesi udvarházukat igazgatták? Hol voltak ezek a tetvek?
Hurka
2017. november 05. 12:02
Miért megy vásárolni egy román boltba, nyissanak a magyarok több üzletet vásároljanak egymástól, oszt jó napot.
DavidBL
2017. november 05. 10:21
Bizom benne, hogy azok az aljas, embernek nem nevezhető férgek, akik a hírt like-olták ennel is sulyosabb atrocitásokat fognak elszenvedni.
Paskai
2017. november 05. 09:13
Ilyen az oláh.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!