Játszótéri mecset-csúszda borzolja a kedélyeket Berlinben

2017. november 04. 13:07

A kerület szociáldemokrata polgármestere szerint nem mecsetről, csupán „keleties kastélyról” van szó.

2017. november 04. 13:07

Egészen különleges játszóteret nyitnak meg a napokban Berlin Neukölln kerületében – írja a Berliner Zeitung. A játszótér ugyanis nem csupán keleties vonásokat kapott, de a csúszda tetejére egy félholdat is felszereltek a kivitelezők. A szociáldemokrata vezetésű kerületben a játszótér átadását a kereszténydemokraták részéről komoly fejcsóválás követte.

A CDU integrációs politikáért felelős szóvivője például epésen így kommentálta az esetet: „Természetesen ezt a dizájnt eredetinek is nevezhetjük...vagy egyszerűen csak bugyutának”. Hozátette, valószínűleg az a tisztségviselő, aki a játszóteret kitalálta, úgy gondolhatta, az majd hozzájárulhat más kultúrák megértéséhez.

A szülők is kritizálták a létesítményt, egyikük szerint például egy játszótéren – még ha ilyen egzotikusan néz is ki – nem szabadna vallási szimbólumoknak megjelenniük. A hatéves kislány anyja hozzátette: nincsenek olyan játékok, amelyek templomot, vagy akár zsinagógát formáznának. Egy másik szülő szerint „a vallási szimbólumoknak – legyen az akár kereszt, akár félhold – semmi keresnivalójuk nincs a játszótereken”.

A kerület SPD-s polgármestere, Franziska Giffey a Berliner Zeitungnak azzal védte meg a játszóteret, hogy a csúszda tetején álló építményt eredetileg nem mecsetnek, hanem egy keleties kastélynak szánták, bazárral ellátva.

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magvető
2017. november 05. 20:53
"A kerület szociáldemokrata polgármestere szerint nem mecsetről, csupán „keleties kastélyról” van szó."- hát persze, akár csak anno, amikor az osztrák kancellár azt mondta, hogy nem kerítésük van, hanem szárnyas kapujuk...
fogd a pénzt és kuss
2017. november 05. 20:28
"ők akartak repülni, zuhanjanak le...."
DavidBL
2017. november 05. 10:46
A németek újabb fokozatra kapcsoltak az integrációban. A keresztény gyökerű német kultúrát integrálják a muszlimok kultúrájába. Ez az igazi behódolás. Agymosott, öngyilkos népség.
celoke
2017. november 05. 10:01
Felháborító. Bár látszólag "csak" egy játszótérről van szó, ha a helyi németek ezt csendben tűrik, a következő lépés már a templomok, iskolák, hivatalok jelentenék... Ez durvább árulás, mint amikor nálunk Demszky román zászlókkal rakatta tele a fővárost (a hivatalos mese szerint ez csak Budapest városi zászlaja volt)... Jellemző,hogy Demszky is csak a pórnép által elérhetetlen helyekre, főleg a hidak tetejére merte kirakatni. Remélem, lesznek bátor hazafi és keresztyén németek, akik az éj leple alatt lefűrészelik a félholdat. Bevallom, ha nálunk lenne ilyen, nekem az első dolgom ez lenne. Persze tudom, egy arra járó arab azonnal az én fejemet akarná lefűrészelni... De hát középhaladó Kung-Fusként elbánok én 2-3 disznóbőr-töltelék muzulmán migránssal is... Mivel jöhetnének akár csoportban is, ott lenne kézközelben a felajzott íjam is idegre tett vesszővel, meg egy teli tegezzel. Persze ott is hatásosabb az ilyen akció, ha minimum az egész városrész egy emberként ott lenne (a német lakókat értve, sajnos ma ezt hozzá kell tenni), ilyen tömeget már a liberális diktátorok sem tudnának garázdasággal, rongálással, meg ki tudja, mivel bevádolva perbe fogni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!