Az év híre: a svédek Magyarország miatt féltik az Európai Unió biztonságát
Eközben Stockholmban azt sem tudják, hogyan küldjék haza az illegális migránsokat.
Lehet-e a szülőknek beleszólása abba, hogy kötelező-e részt venniük gyermekeiknek az iskolai szexuális felvilágosító órákon; illetve van-e joguk tudni róla, ha gyermekük abortuszra készül? Akár ez is a tétje lehet egy ENSZ-szavazásnak, amit különös csatározás előzött meg, s ami az afrikai országok, a Vatikán és az USA győzelmével ért véget az európai és a latin-amerikai államok fölött.
Szülői felügyelet – ez az a szókapcsolat, amit néhány egyezménymódosításba sikerült beszavaznia az afrikaiak koalíciójának az ENSZ társadalmi, humanitárius és kulturális kérdésekért felelős Harmadik Bizottság november 20-i szavazásán.
A reakciók igencsak jellemzők voltak: Kanada képviselője közölte, hogy „ezt nem fogadhatjuk el”; egy ausztrál képviselő „különös csalódásának” adott hangot; egy norvég ENSZ-es szerint pedig „a gyermekeknek szabadon és autonóm módon” kellene dönteniük. Mi történt?
Az ENSZ a Gyermekek Egyetemes Napját ünnepelte november 20-án, mivel ezen napon fogadták el 1959-ben a Gyermekjogi Nyilatkozatot, majd 1989-ben a Gyermekjogi Egyezményt. A Gyermekek Egyetemes Napja nem keverendő össze a májusi gyereknappal. Az egyezményt hazánk 1991-ben ratifikálta. Ennek kapcsán került a Harmadik Bizottság testülete elé négy határozati javaslat: a fiatalsággal, a leánygyermekekkel, a fogyatékos leányokkal és a gyermekjogokkal kapcsolatban. A 10-15 oldalas szövegek a szokásos ENSZ-kompatibilis témákra térnek ki meglehetősen hosszadalmas és ünnepélyes fejtegetések keretében, amelyek általában véve a gyermekek helyzetének és jogvédelmének javítását célozzák.
Az afrikai országok koalíciója keresztülvitte, hogy a négyből három esetben bekerüljön a szövegbe a szülőik és jogi képviselők szerepére való utalás, elsősorban a szexuális felvilágosító oktatással kapcsolatban. A többnyire szóbeli módosításokként előkerülő módosító javaslatok ellen az európai uniós és latin-amerikai országok tiltakoztak, kifogásolva az eljárásrendet, miszerint a korábban már konszenzussal szavazásra bocsátott szövegeken utolsó pillanatban módosítottak az afrikaiak. És persze a tiltakozók a szülői felügyeletre való hivatkozással sem értenek egyet.
Ugyanakkor az afrikai országokkal tartott nem csak a Szentszék delegáltja, hanem az Egyesült Államoké is: mindkettő hangsúlyozni kívánta a szülők szerepét a szexuális oktatásban. A határozati javaslatokról a Közgyűlés is szavaz.
ENSZ-es szexuális felvilágosító programok
Az ENSZ-nek két szexuális felvilágosító programja van, amelyek persze csak ajánlások: az egyik a Egészségügyi Világszervezeté (WHO), a másik az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéé (UNESCO).
Önmagában az, hogy szexuális felvilágosító programok vannak, pozitívum. A kérdés az, mi ezeknek a tartalma. Az UNESCO programja szerint a gyermekeknek már öt évesen ismerniük kellene a biológiai nem és a társadalmi nem (gender) közti különbséget és a nemi erőszak fogalmát; az alsó tagozatosoknak megtanítják, hogy tiszteljék a különböző szexuális irányultságú embereket, szóba kerül a béranyaság, az óvszerhasználat és a fogamzásgátlás; a 12-15 éves gyermekek tanulási céljai közt pedig utalás van a szülői beleegyezés nélküli abortusz lehetőségére, ahogy oktatnák őket a péniszméretről is.
A WHO szexuális oktatási programja támogatja a 0-4 éves kor közti gyermekek esetében támogatja a kora gyermekkori maszturbációt és a „jogot a nemi azonosság tisztázásához”, 6-9 éves gyermekeknél a gyermekek szexuális jogairól beszél, afölött pedig gyakorlatilag már minden szóba kerül.
Az ENSZ ilyen dokumentumainak szóhasználatát nagyban az ENSZ-nél szakértői szerepben dolgozó, lobbizó civilszervezetek alakítják, például a Planned Parenthood nevű amerikai abortuszipari szervezet, ami eladja az abortált magzatok szerveit. A szóhasználat gyakran homályos – legalábbis a kívülálló számára. A „szexuális és reproduktív” jogokba például a lobbizó civilek rendszerint beleértik az abortuszhoz való jogot; a Szentszék képviselői minden alkalommal hangsúlyozza, hogy a Szentszék ezt nem érti bele. Korábban ugyanez volt a „genderrel”, amin eredetileg a biológiai nemet értették, aztán szép lassan átalakult az értelmezése. Az ENSZ-dokumentumok hangsúlyozzák azt is, hogy a gyermekek szexuális nevelése „koruknak megfelelő” kell legyen; ezt is persze mindenki úgy értelmezi, ahogy ő gondolja. 2013-ban a New York-i ENSZ-székházban a holland oktatásügyi miniszter például azonos nemű animált rajzfilmes figurák csókolózásával illusztrálta, szerinte mit jelent a fogalom.
Igaz, hogy ezeket a szexuális nevelő programokat nem kötelező bevezetni – legalábbis még –, de nincs a piacon más elérhető program, így aki ilyesmit keres, az csak ezeket találja. Feladat tehát, hogy azok a szervezetek, országok, amelyek máshogy képzelik a gyermekek szexuális felvilágosítását, előrukkoljanak máshogy hangolt programokkal.
Számos nyugat-európai országokban a szexuális felvilágosító óra ugyanis nem holmi izgi bevezetés egy tabuterületre, legyen akár UNESCO-s vagy WHO-s programra alapozva, vagy épp saját „fejlesztés”. Mivel Németországban például a felvilágosító óra az órarend része, a szülők nem vehetik ki róla a gyermeket az iskolából. Így egyre többen vesznek hétvégi házat a német határ mentén Lengyelországban vagy jelentkeznek át oda és íratják be ottani iskolába a gyermeket, ahol csak elég vizsgáznia év végén a tananyagból, meg egyáltalán: nincs szexuális felvilágosító oktatás. Sok esetben az ilyen tanórákon zavarba jönnek nem csak a diákok, hanem még a tanárok is.
Olyan családról is tudunk, akik azután tértek haza Angliából, hogy lányuk többször undorát kifejezve jött haza az iskolából a szexuális felvilágosító óráról, őket azonban nem tudtuk elérni, hogy meséljenek a részletekről. Felmerül a kérdés: nem ment-e félre valami? Tényleg a felszabadultabb, izgalmasabb szexuális életet szolgálja-e egy ilyen tanóra ebben a formában, vagy inkább elveszi tőle a kedvet és kiábrándulást hoz? Nem lehet, hogy az alapvetően szükséges ismereteken túl a biztonságos szexhez az már nem szükséges, hogy a diákok már az iskolában megtanuljanak óvszert felhúzni egy műfalloszra? Nem lehet, hogy ezt a területet inkább a szülőkre kellene bízni? Az is kérdés: ha etikus magatartásra nem lehet elméleti etikaoktatással nevelni a gyermekeket, mint oly sokan állítják, akkor megfontolt szexuális életre lehet szexuális felvilágosító tanórával?
De akkor most kötelező elfogadnia a határozatokat a tagállamoknak vagy sem?
Egy általunk megkérdezett nemzetközi jogász lapunknak elmondta: az ENSZ Közgyűlésének határozatai jogi kötőerővel nem bíró ajánlások. Ellenben a Biztonsági Tanács határozatai kötelezőek. Ugyancsak kötelezőek a nemzetközi egyezmények. Mindez nem jelenti azt, hogy ne lenne fontos, mi szerepel egy határozatban – hisz akkor nem harcoltak volna a szülői felügyelet megemlítéséért az afrikaiak és nem harcoltak volna ellene az uniós és latin-amerikai országok. A határozatokra ugyanis az ENSZ-en belül és a nemzetközi, valamint diplomáciai életben hivatkozni lehet, s számos ország ezt meg is teszi. Ugyancsak hivatkoznak rájuk a befolyásos nemzetközi civil szervezetek. A határozatok részei lesznek tehát a nemzetek feletti diskurzusnak, s lassú víz partot mos alapon ki lehet velük kezdeni az ellenálló országokat. Magyarán politikai nyomásgyakorlásként könnyedén felhasználhatóak, s idővel akár kötelező erővel bíró nemzetközi egyezmény is születhet a nyomukban.
Stefano Gennarini, az ENSZ konzultatív szerveként is működő, amerikai Center for Family and Human Rights (C-Fam, Családjogi és Emberi Jogi Központ) jogi részlegének igazgatója a Mandiner megkeresésére így magyarázta a kósza ENSZ-határozatok útját a valóra válásig: az ENSZ közgyűlésének határozatai ugyan nem kötelezők a tagállamokra nézve, ám kötelezőek az ENSZ-re, aminek van egy ötvenmilliárd dolláros költségvetése. Ebből 25 milliárd a fejlesztési programokra megy, melyeknek része a szociális politika és az oktatás is. Hozzátette: „önök pontosan ismerik, hogy működik ez, mert a kormányuk épp Soros György pénzügyi lobbija ellen harcol. Az ENSZ ugyanígy befolyásol”. Mint Gennarini elmondta: a határozatok az ENSZ-programok normatív paramétereit határozzák meg, és különösen hatásosak azon fejlődő országok esetében, amelyek erősen függnek az ENSZ-támogatásoktól, akár még a gyógyszer-ellátottságuk tekintetében is.
Ahogy Evan Luard írja az ENSZ működéséről szóló, az ENSZ-t egyébként pozitív színben feltüntető, 1994-es kötetében: ma nincs kormány, ami mentes lenne a külső hatásoktól, és figyelmen kívülhagyhatná a nemzetközi véleményklímát. Ezért „a legtöbb esetben a kormányokat lassan, sőt tudat alatt befolyásolja a nemzetközi nyomás, hogy módosítsák politikájukat úgy, hogy ne ítélje el őket ez a nemzetközi közvélemény.”
Különös ugyanakkor, hogy a liberális EU-s blokkal együtt szavazott Lengyelország és hazánk képviselője is. Ennek oka forrásaink szerint az lehet, hogy valamiben engedni kell az EU-s tagállamoknak, és ha már a bevándorlás kapcsán ilyen erősen kilógunk az EU-s sorból, valószínűleg a családügyeket érintő ENSZ-es szavazásokon a békesség kedvéért és a kompromisszum nevében inkább igazodunk az EU-hoz.
Forrásaink azt is lehetségesnek tartják, hogy a családügyekért felelős EMMI vonatkozó irányelvei egyszerűen elvesznek a külügyben, amihez az ENSZ-képviselet tartozik. Mégiscsak furcsa, hogy Alaptörvényből kiindulva és az előző évek magyar gyakorlata alapján ENSZ-képviselőnk is beállt a szülői felügyeleten problémázó országok sorába.
Stefano Gennarini ezzel kapcsolatban megjegyezte: az európai országok feladták szuverenitásukat, a latin-amerikaiak pedig teljes mértékben az EU-s donorországok befolyása alatt állnak, akik a szociális politikájukat alakítják.