A Demokráciák Védelméért Alapítvány rendezvényén Pompeo – Rakkára utalva, ahol a terroristák kikiáltották kalifátusukat - kifejtette, hogy „a kalifátus összeomlása nagyszerű hír, de csak részben”, mert az Iszlám Állam a jövőben átalakulhat valami más terrorszervezetté. „Őrültség lenne azt jósolni, hogy az Iszlám Államnak nem lesznek utódjai” – hangoztatta Pompeo. Leszögezte: az Egyesült Államok továbbra is komolyan veszi az Iszlám Államot és a vele kapcsolatban álló terrorcsoportokat, mind a Közel-Keleten, mind Délkelet-Ázsiában.
A CIA igazgatója szót ejtett Észak-Koreáról és Iránról is. Észak-Koreáról azt mondta: Phenjan pár hónapon belül képes lesz arra, hogy tökéletesítse atomfegyverzetét. „Ma közelebb állnak hozzá, mint öt évvel ezelőtt és arra számítok, hogy ha a nemzetközi közösség nem szorítja vissza őket, akkor öt hónapon belül sikerül tökéletesíteniük a arzenáljukat” – szögezte le.
Iránnal kapcsolatban Pompeo fontosnak mondta, hogy az amerikai elnök mindent megtegyen annak érdekében, hogy Teherán ne legyen képes atombomba előállítására. Egyetértett a Teheránnal kötött többhatalmi atomalku fenntartásával, de szigorúbb ellenőrzést sürgetett.