Ütköző álláspontok
Philip Hammond pénzügyminiszter az utóbbi hetekben igyekezett meggyőzni a kormány többi tagját arról, hogy ésszerű lenne egy átmeneti időszak, amely álláspontja szerint legfeljebb a kilépés 2019 márciusára várható időpontja után három évig tartana. A kabinetből azonban többen, köztük Liam Fox külkereskedelmi miniszter azt hangsúlyozzák, hogy az átmeneti időszak, beleértve a személyek szabad áramlásának fenntartását, ellentmond a kilépésről tartott 2016-os brit népszavazás eredményének.
A pénzügyi szektor azért sürgeti az átmeneti időszakról való megállapodást, mert nem várhat a brit európai uniós tagság megszűnéséről szóló tényleges megállapodásig a szolgáltatások fenntartásáról szóló tervek végrehajtásával. Ennek oka, hogy az új európai uniós központok felállítása a passporting-jogaik elvesztése esetén például hónapokat venne igénybe. Már több bank közölte, hogy „kemény Brexit” esetén (vagyis akkor, ha az Egyesült Királyság távozik az Európai Unió egységes belső piacáról is) Párizsban, Frankfurtban, Dublinban vagy Amszterdamban terjeszkedik vagy hoz létre új központot.
(MTI)