Sigmar Gabriel az ország egyik menekültek lakta településén tett látogatásán azt mondta, „talán el kellene ide hozni néhány európai ország delegációját, hogy lássák, mire képes a szolidaritás”.
Ha az Európai Unió nem talál megoldást a menekültek elosztására, „akkor ismét válsághelyzet alakulhat ki” – jelentette ki a külügyminiszter, aki szerint egyedül párttársának, Martin Schulznak, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltjének volt bátorsága kimondani mindezt. Schulz egy interjúban a közelmúltban arról beszélt, hogy Olaszországot összeomlással fenyegeti a Földközi-tengeren Észak-Afrikából érkező menekültek tömege, és így megismétlődhetnek a két évvel ezelőtti folyamatok.
Olaszországba az idei év első felében több mint 85 ezer menekült és bevándorló érkezett, ami 20 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A benyújtott menedékkérelmek száma 25 százalékkal gyarapodott. A német belügyminisztérium szerdán nyilvánosságra hozott legfrissebb adatai szerint január eleje és július vége között összesen mintegy 100 ezer menedékkérelmet adtak be Németországban. Tavaly egész évben ez a szám 280 ezer volt, 2015-ben pedig 890 ezer.