A környéket azonnal lezárták, a tűzszerészek pedig a helyszínre érkezve átvizsgálták a gépkocsit, de nem találtak robbanóanyagot. Mintegy ötven embert betereltek a közeli üzlethelyiségekbe óvintézkedésként – közölte a belga RTL televízió.
A hatóságok arról számoltak be, hogy a gyanúsított egy zavart elméjű ruandai fiatalember, aki korábban hosszú időn át Belgiumban lakott, akkor azonban nem került a rendőrség látókörébe, jelenleg pedig Németországban él.
Tavaly márciusban a belga fővárosban két helyszínen is terrortámadást hajtottak végre. A harminckét ember halálát okozó robbantásos merényletek elkövetőjeként az Iszlám Állam jelentkezett. Az országban azóta is hármas, azaz súlyos fokozaton tartják a terrorkészültségi szintet, ami azt jelenti, hogy a fenyegetés jelentős, lehetséges és valószínű egy terrortámadás.