Londoni elemzői előrejelzések szerint azonban kérdéses, hogy a belátható jövőben létrejöhet-e teljes körű szabadkereskedelmi megállapodás az Egyesült Államok és Nagy-Britannia között, hiszen London hivatalosan még tárgyalásokat sem kezdhet erről Washingtonnal a brit EU-tagság 2019 tavaszára valószínűsíthető megszűnése előtt.
Majd kitalálják, mikor legyen a találkozó
A brit kormányfővel tartott szombati találkozója előtt Donald Trump kijelentette azt is, hogy mindenképpen ellátogat Londonba, bár arra a kérdésre, hogy mikor, csak annyit mondott, hogy „ezt majd kitaláljuk”. Az amerikai elnöknek Theresa May az év elején nagy-britanniai állami látogatásra szóló meghívást adott át, és ezt Trump el is fogadta.
Az állami látogatásra meghívott külföldi államfők hivatalosan II. Erzsébet királynő vendégei. Trump tervezett állami látogatásának terve ellen azonban számos brit társadalmi szervezet hevesen tiltakozik, és már jelezték, hogy tömegdemonstrációkat szerveznek a látogatás idejére. A látogatás ellen indított petíciót csaknem kétmillióan írták alá.
Az amerikai elnök állami látogatása nem szerepelt a brit kormány új törvényalkotási programját ismertető múlt havi királynői beszédben. Ez arra vall, hogy a látogatás egyelőre nincs napirenden, mivel e programismertető beszédekben az uralkodó mindig megemlíti, hogy kiket fogad állami látogatáson az adott évben.