Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Megkötözve magukra hagyják, brutálisan megverik vagy árammal sokkolják a Boko Haram tagjait Kamerunban.
Kezet-lábat hátrakötözve lógatták fel egy focikapuhoz hasonló szerkezetre, fullasztották, brutálisan megverték – ilyenekről számoltak be azok a terrorizmussal gyanúsított emberek, akik a kameruni hadsereg fogságába kerültek. A kameruni honvédség gyorsreagálású egységei harcolnak a Boko Haram terrorista szervezet ellen, a fogságukba kerülő emberekkel brutálisan bánnak, még akkor is, ha semmi bizonyítékuk nincs ellenük.
„Rengeteg olyan embertől van vallomásunk, akiket gyötrelmes pozíciókban, kezüket-lábukat hátrakötözve napokra magukra hagytak vagy éppen brutálisan megvertek. Vannak olyanok, akiket árammal sokkoltak és letépték a körmüket.” – mondta az Amnesty International közép-afrikai vezetője. A jogvédő szervezetnek száznál is több ilyen esetről van bizonyítéka – írja az Euronews.
