Megdöbbentő dolgok derültek ki Kapitány Istvánról – és Magyar Péternek nem tesz jót

Összeszedtük a legfrissebb híreket a Tisza nemrég leigazolt Facebook-bajnokáról, még azt is felidéztük, miért ítéli el a januári rezsistoppot.

A Japán Űrügynökség a NASA emberes Mars-missziójának segítéséért cserébe használná az amerikaiak műholdját, hogy asztronautái leszállhassanak a Föld kísérőjére. 1972 óta nem járt ember a Holdon.
2030-ra embert akar juttatni Japán a Hold felszínére – írta az Origo. A nagyszabású tervet a Japán Űrügynökség (JAXA) jelentette be. A távol-keleti ország űrhajósai sosem jártak a Nemzetközi Űrállomáson túl.
A japánok a NASA új űrállomásának építésébe segítenének be, cserébe az állomást bázisként akarják használni, hogy az asztronauták onnan kiindulva jussanak el a Holdra. A NASA 2025-ben esedékes projektje egy Hold körüli pályán keringő űrállomás megépítését fogja megcélozni. Az objektum a Mars-küldetés része lesz, az asztonauták „alaptáboraként” fog funkcionálni a vörös bolygóra való utazás előtt.

A japánok ezen tervükkel nagy erővel szállnak be az űrversenybe, melyben India és Kína is egyre előrébb jár. A JAXA a jövő évben mutatná be a holdraszállás részletesebb tervét.