Donald Trump kifejtette: az előző elnökről elnevezett Obamacare egészségbiztosítási törvény „visszavonása nagyszerű lesz, ha sikerül elérnünk”. Reményét fejezte ki, hogy még van esély az elfogadásra, s szerinte ez „nagyon-nagyon fontos az embereknek, és nagyon-nagyon fontos az egész országnak, amelyet szeretünk”.
Mitch McConnell frakcióvezető az elnökkel folytatott megbeszélés után azt hangsúlyozta, hogy a republikánusoknak muszáj saját megoldást találniuk, mert ha a demokratákkal kellene egyeztetniük, az egyúttal a republikánus elképzelések végét is jelentené. „Tudjuk, hogy a jelenlegi helyzet egyszerűen elfogadhatatlan, fenntarthatatlan és a cselekvés hiánya nem megoldás” – hangoztatta McConnell.
Keddi sajtójelentések szerint ugyanakkor bővült a törvényt ellenző republikánus politikusok száma: az eddigi négyen felül további három szenátor jelentette be, hogy jelenlegi formájában ellenzi a törvényjavaslatot.