Az egyre gyakoribbá váló kődobálások miatt a De Lijn nevű flamand távolsági busztársaság sofőrjei nem hajlandóak áthaladni Brüsszel Molenbeek nevű városrészének egyes utcáin – írta a La Libre Belgique francia nyelvű belga napilap. A napilap információi szerint Brüsszel főként muzulmánok lakta Molenbeek nevű kerületében, az utcán játszó gyerekek és fiatalok január óta rendszeresen kövekkel dobálják meg a távolsági buszokat. A buszvezetők arról számoltak be, hogy – abban az utcában, ahol tavaly tavasszal a hatóságok elfogták a 2015 novemberében, Párizsban elkövetett terrortámadások megszervezésével vádolt Salah Abdeslamot – a buszokat ért kőzáporban több szélvédő és oldalsó ablak tört be, vagy keletkezett másmilyen kár a járművekben.
A sorozatos incidensek miatt a Belgium északi, flamand nyelvű tartománya felé induló járművek vezetői bejelentették, hogy a jövőben nem haladnák át a kerület ezen utcáján és bizonyos más területein, mivel nem érzik munkáltatójuk támogatását saját és utasaik védelmére vonatkozóan. A sofőrök a busztársaság vezetői mellett a helyi rendőrséget is tétlenséggel vádolják.