Alpaslan Durmuş, a török oktatásügyi minisztérium elnöke szerdán jelentette be, hogy az evolúció elméletét nem fogják tovább tanítani a török iskolákban – jelentette a Guardian. Durmuş szerint a téma „túlzottan vitatott, kontroverzális és komplikált” a diákok számára. Várhatóan a szekularizáció örökségének oktatása is háttérbe szorul majd az új tantervben.
Az elnök elmondta: a tananyagot már eltávolították a kilencedikes biológia tankönyből, amit csak az egyetemen tanulhatnak majd a diákok. További változásokról is beszámolt Durmuş: a történelem oktatásában eltávolodnak majd az „eurocentrikus” megközelítésről és várhatóan nagyobb hangsúlyt kapnak majd a török és muszlim tudósok eredményei. Az elnök hangsúlyozta, hogy a változtatásokat egy széles nyilvánosság előtt zajló konzultáció eredményeire alapozták, melyben hangsúlyozottan figyelembe vették a szülők és a nyilvánosság véleményét.