Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Háborúba torkollhat az Öböl menti arab országok konfliktusa – szögezte le Sigmar Gabriel egy vasárnapi interjúban. A német külügyminiszter szerint drámai a helyzet.
Háborúba torkollhat az Öböl menti arab országok konfliktusa – figyelmeztetett Sigmar Gabriel német külügyminiszter egy vasárnapi interjúban. A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy a térség „testvér nemzetei és szomszédos országai” között kialakult „drámai” viszály háborúvá szélesedhet.
A német diplomácia vezetője a héten tárgyalt szaúd-arábiai, katari és kuvaiti, valamint török és iráni kollégájával. „Megbeszéléseim révén tudom, mennyire komoly a helyzet, de azt hiszem, hogy az előrelépésre is jó esély van” – mondta Sigmar Gabriel. Meg kell próbálni elkerülni a konfliktus további elmérgesedését, ezért törekedni kell arra, hogy a felek tárgyaljanak egymással – tette hozzá a német külügyminiszter, hangsúlyozva, hogy nagyra értékeli Washington diplomácia erőfeszítéseit.

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter „nagyon bölcs és higgadt” módon igyekszik kezelni a helyzetet, és „világos állásfoglalásai nagyon sokat segítenek” a viszály hevességének csökkentésében – mondta Sigmar Gabriel, aki pénteken telefonon tárgyalt amerikai kollégájával a német sajtóban Katar-válságnak is nevezett konfliktusról. Hozzátette, hogy Németország Tamím bin Hamad ász-Száni kuvaiti emírnek is hálás a felek közötti közvetítő munkájáért. Azonban a FAS értesülése szerint a közvetítés egyelőre eredménytelen, és semmi jele nincs annak, hogy Katar hajlandó lenne teljesíteni az arab világ több vezető hatalma által a kapcsolatok rendezésének feltételéül támasztott követeléseket.
Szaúd-Arábia, Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek, valamint Bahrein, Líbia, Jemen, Mauritánia, Mauritius és a Maldív-szigetek a hét elején jelentette be, hogy megszakítja diplomáciai kapcsolatait Katarral, azzal vádolva a katari vezetést, hogy terroristákat támogat, együttműködik Iránnal, és beleavatkozik a belügyeikbe. Több afrikai ország jelezte, hogy támogatja a Katar elszigetelésére irányuló próbálkozásokat.
(MTI)