Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Éppen hogy megválasztották Franciaország új elnökét, szinte azonnal elstartolt a júniusi nemzetgyűlési választás kampánya.
A vasárnapi ünneplés után hétfőn már a júniusi nemzetgyűlési választásokra való készülésről szólt a nap Emmanuel Macron és mozgalma számára. Macron hétfőn lemondott a mozgalom vezetéséről, és bejelentette, hogy az új néven, La République en marche (A Köztársaság lendületben) elnevezéssel párttá alakul és mindenhol akarnak jelöltet indítani. A mozgalom főtitkára Richard Ferrand elmondta: az irányítás az új kormányfő feladata lesz, a cél pedig, hogy többségre vigye a nemzetgyűlési választásokon az államfő pártját. Macron állítólag már kiválasztotta miniszterelnök-jelöltjét, de a nevét még nem árulta el.
Marine Le Pen is megváltoztatja a Nemzeti Front nevét, de még nem mondta el, hogy mire.
