Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Egy olasz bíróság korábbi álláspontját erősítette meg, amikor egy május 15-i döntésében nem engedte egy menekült Magyarországra szállítását: úgy ítélték meg, hogy hazánkban nem biztosított a menekültek emberi jogainak megfelelő védelme.
A civil szervezeteket tömörítő Európai Menekültügyi Tanács (ECRE) hívta fel a figyelmet az olasz legfelsőbb közigazgatási bíróság, az államtanács döntésére, mely szerint Magyarország megsérti az Európai Unió Alapjogi Chartáját – számol be a HVG.
Ezt egy menekült dublini egyezmény alapján való Magyarországra szállításának ügyével kapcsolatosan állapították meg. A bíróság nem engedte az illető Magyarországra szállítását, mivel úgy ítélte meg, hogy a menedékkérők emberi jogaik sérülnek hazánkban. Ezzel az államtanács egy előző évi állásfoglalását erősítette meg.

Az ECRE márciusban kérte az összes európai országot, hogy függesszék fel a menekültek Magyarországra szállítását a „magyar menekültrendszer hiányosságai” miatt. A szervezet felhívja a figyelmet arra is, hogy áprilisban az ENSZ Menekültügyi Főbizottsága (UNHCR) szintén a dublini egyezmény miatti transzferek átmeneti felfüggesztésére szólított fel.