Trumpnak fogalma sincs, Flynn magyarázkodik
Valamennyi nagy amerikai tévétársaság híradója vezető hírként közölte csütörtökön este a Fehér Ház szóvivőjének, Sean Spicernek a nyilatkozatát, miszerint Donald Trump nem tudott arról, hogy a lemondásra kényszerült első nemzetbiztonsági főtanácsadója, Michael Flynn a kinevezése előtt a török kormány lobbistájaként tevékenyedett. A Fehér Ház állásfoglalása azt követően hangzott el, hogy Flynn és cége benyújtotta a hivatalos dokumentumokat és a törvények értelmében külföldi lobbistaként formálisan is regisztráltatta magát az igazságügyi minisztériumnál.
Michael Flynn egyúttal tudatta azt is: a még a kinevezése előtt végzett munkájával segítette a török kormányt. Flynn jelezte ugyan a kongresszusnak, hogy kapcsolatban áll török vállalattal, de a lobbitevékenységéről nem tett említést a jelölése utáni szenátusi meghallgatáson. Mike Pence alelnök a Fox televíziónak adott interjújában leszögezte: ő sem tudott Flynn korábbi munkájáról. Hangsúlyozta, hogy ez a hír utólag is igazolja Trump elnök döntését, amikor lemondásra szólította fel Michael Flynnt.