Kaczyński csalódott Orbánban

2017. március 09. 22:35

Csalódott Orbán Viktor magatartásában a lengyel komránypárt elnöke, de tudja, hogy hatalmas volt a nyomás a Tusk-ügyben. Jaroslaw Kaczyński szerint az EU-t ma egyetlen állam, Németország uralja.

2017. március 09. 22:35

Csalódást okozott Orbán Viktor magatartása, de hatalmas volt a nyomás – jelentette ki csütörtöki varsói sajtóértekezletén Jaroslaw Kaczyński, a lengyel kormánypárt elnöke, arra reagálva, hogy a magyar miniszterelnök támogatta a Donald Tusk Varsó által ellenzett úrjaválasztását az Európai Tanács élére.

Kaczyńskitól az újságírók azt kérdezték, hogy Orbán döntése nem jelenti-e a lengyel diplomácia vereségét. A Jog és Igazságosság elnöke szerint a fejlemények megmutatták, „milyen az Európai Unió (EU) mai formája, amelynek semmi köze ahhoz, amit ennek alapítói akartak”, és amelyet ma „egy állam ural”.

Nincs mit tagadni, ez az állam Németország” – fűzte hozzá, úgy értékelve, hogy a német dominancia „annyira messzemenő, hogy az egyes tagállamokra, az országuk nevében az EU-ban fellépő politikusokra gyakorolt nyomás hatalmas”. „Természetesen nem tagadom, hogy csalódást okozott Orbán miniszterelnök úr magatartása, de tudatában vagyunk annak, milyen hatalmas volt a nyomás és mennyire olyan úton halad a mai EU, amely a széteséshez vezet” – fogalmazott Kaczyński. (MTI)

Összesen 107 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
potyka
2017. március 10. 14:08
Köcsög lengyelek..
abszurd
2017. március 10. 13:33
Fityiszesek! Kíváncsi vagyok hogy most hogy véditek a védhetetlent... Egyébként nagyjából úgy, hogy ez nem lesz hír az M1-en se...
Szívemből magyar
2017. március 10. 11:58
Nem Orbánt akarom védeni, de Kaczynski hetekkel ezelőtt nyilatkozta, hogy szerinte a 2024-es olimpiát Párizsban kéne megrendezni, pedig akkor még mi is versenyben voltunk, pár éve meg nem akarta fogadni Orbánt, úgyhogy megint a szokásos dolog zajlik, amit velünk megtesznek, annak ha a negyedét megtesszük másokkal, jön a sértődés.
liberálzöld.
2017. március 10. 11:22
Kaczyński tépjen egy sorszámot és álljon a sor végére. "Kaczyński csalódott Orbánban"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!