Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Egy nappal 65. születésnapja előtt, váratlanul meghalt Vitalij Csurkin orosz ENSZ-nagykövet. Csurkin az orosz ENSZ-képviseleten lett rosszul, halálának oka azonban ezidáig ismeretlen.
Elhunyt Vitalij Csurkin, Oroszország állandó ENSZ-képviselője – közölte hétfőn az orosz külügyminisztérium. A nagykövetet egy nappal 65. születésnapja előtt, váratlanul érte a halál New Yorkban. „A kiemelkedő orosz diplomatát az állomáshelyén érte a halál” – mutatott rá közleményében a külügyi tárca, amely mély együttérzését fejezte ki Csurkin hozzátartozóinak.
Több mint egy évtizeden át képviselte hazáját az ENSZ-ben

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője közölte, hogy Vlagyimir Putyin elnök „mély fájdalommal” fogadta a halálhírt. „Az államfő nagyra értékelte Csurkin profizmusát és diplomáciai tehetségét” – mondta Peszkov, hozzáfűzve, hogy Putyin elnök részvétét fejezte ki a diplomata rokonainak és szeretteinek, valamint a külügyminisztérium közösségének.
A nagykövet több mint egy évtizeden át képviselte hazáját a világszervezetben, amelynek Biztonsági Tanácsában emlékezetes szópárbajokat vívott nyugati hivatali partnereivel, egyebek között a 2008-as grúz-orosz konfliktus, az ukrajnai beavatkozás és a szíriai rendszer orosz katonai támogatása ügyében.
A szovjet külügy amerikai osztályán is dolgozott
Vitalij Csurkin, aki az orosz fővárosban 1952. február 21-én egy repülőgép-konstruktőr családjában látta meg a napvilágot, a Nemzetközi Kapcsolatok Moszkvai Állami Intézetének (MGIMO) 1974-ben történt elvégzése után mindvégig karrierdiplomataként dolgozott.
A tárcánál tolmácsként kezdte és ebben a minőségben vett részt Genfben a hadászati fegyverek korlátozásáról megkötött SALT-2 egyezményről folytatott tárgyalásokon. Dolgozott a szovjet külügy amerikai osztályán, majd 1982 és 1987 között a Szovjetunió washingtoni nagykövetségén. 1987 és 1989 között a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága nemzetközi osztályának referense.
Halálának oka egyelőre ismeretlen
1989-ban és 1990-ban Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter szóvivője, majd 1992-ig a tárca tájékoztatási osztályának vezetője, majd 1994-ig Andrej Kozirev külügyminiszter helyettese volt. Az orosz elnök különképviselőjeként lépett fel a jugoszláviai béketárgyalásokon, és közvetítő volt a boszniai konfliktus részvevői, valamint a nyugati országok között. Volt Oroszország chilei, belgiumi és NATO-, valamint kanadai nagykövete. Csurkin a történelemtudományok terén kandidátusi fokozatot szerzett.
Csurkin az orosz ENSZ-képviseleten lett rosszul, ahonnan a Columbia Presbiteriánus Kórházba szállították, de ott nem tudtak már segíteni rajta. Halálának okát egyelőre nem közölték.
(MTI)