A magyar nyomozók házkutatást tartottak a fővárosi szállodában és elfogták a bűnözői csoport iraki vezetőjét, illetve magyar bűntársát az európai szintű közös akció keretében 2017. február 1-jén. A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal munkatársaival közösen menekültügyi és idegenrendészeti ellenőrzést tartottak a hotelben Ezzel párhuzamosan a rendőrök, amelynek eredményeképpen egy egyébként is körözött személyt is elfogtak.
A magyarországi akciót az EUROPOL elemzője és specialistája, valamint a Német Szövetségi Rendőrség egyik nyomozója is segítette. Párhuzamosan az elfogásokkal a horvát, a bolgár, a német, az osztrák és a román hatóságok is házkutatásokat tartottak és több mint 20 bűnszervezetben elkövetett embercsempészéssel gyanúsítható személyt vettek őrizetbe.
Az elfogott személyeket gyanúsítottként hallgatták ki a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai, majd bűnügyi őrizetbe vették őket, valamint előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.