Európai Bizottság: Castro nem volt diktátor

2016. november 29. 13:56

A brüsszeli Európai Bizottság szóvivője a Bizottság nevében elhatárolódott a svéd Cecilia Malmström kereskedelmi biztostól, aki diktátornak nevezte Kuba elhunyt exvezetőjét.

2016. november 29. 13:56

Sajtótájékoztatót tartott Margaritis Schinas, az Európai Bizottság szóvivője, ahol többek között a Fidel Castro kubai exvezető halálával kapcsolatos bizottsági álláspontokról is beszélt.

Schinas szerint a Bizottság hivatalos álláspontját Jean-Claude Juncker bizottsági elnök képviseli: Juncker szerint Castro sokak számára hős volt, az örökségét pedig a történelem fogja megítélni. Schinas hivatkozott Federica Mogherinire az EU külügyi képviselőjére is, aki szerint Fidel Castro „történelmi figura és határozott ember” volt. 

Ezzel szemben a svéd Cecilia Malmström kereskedelemügyi biztos azt közölte: „Fidel Castro diktátor volt, aki ötven évig elnyomta a népét. Furcsa hallani ezt a sok tisztelgést a hírekben”.

A Bizottság szóvivője ennek kapcsán arról beszélt: a Bizottság álláspontját Juncker és Mogherini közölte, szavaikat nagyon körültekintően fogalmazták meg, egyébként pedig „Kubában talán nem volt szólásszabadság, a Bizottságban viszont az van”.

Összesen 244 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
antioxi
2016. november 30. 13:54
Voltam Cubaban többször. 1) Castro kommunista diktátor volt. 2) A castorista-elit (állambiztonság, katonaság, párt katonák, állami apparatcsikok) nem szűk rétege támogatta/támogatja a castroismust. 3) A többségi "népnek" elege volt/van Castroból és csapatából a napfénytől, Varaderotól, a szabados sex-től függetlenül. 4) A "hogyan tovább Cuba" még nyitott. Sok függ Trumpt-tól.
terembura
2016. november 30. 11:33
Én személy szerint diktátornak tartom Castrot, és ennek megfelelően nem értek egyet Juncker megnyilatkozásával. De azért felhívnám a figyelmet, hogy ez a megnyilatkozás a fasorba' sincs a magyar "jobboldal" legnagyobb aktuális idoljának közleményéhez képest - amiről viszont egy szó sem esik a mandineren és a teljes kormánypárti sajtóban, nehogy véletlenül megzavarja a birkákat az önfeledt EU-ellenes őrjöngésben, hiszen mint tudjuk: EU rossz, Putyin jó. Ám ha valakit mégis érdekelne, íme: “This strong and wise man always looked with confidence to the future,” wrote Russian President Vladimir Putin, emphasizing the long-standing relationship between the two countries. “He embodied high ideals of a politician, citizen and patriot, was sincerely convinced of the rightness of the cause, to which he gave his whole life. His memory will live forever in the hearts of Russian citizens.” Köszönöm a figyelmet.
kérdés
2016. november 30. 11:17
Apám, ha nagyon mérges volt valakire, valakikre, akkor azt mondta tagoltan: ...menjetek a Fészkes Fenébe! Más nem jut eszembe.
Pikkelő
2016. november 30. 11:14
Castro szabadsághősből lett szemét diktátor. A legtöbbnek csak a második megy.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!