Buknak a demokraták a Trump-provokációk kiderülése után

2016. október 19. 11:29

Már két demokrata kampányguru is belebukott a Breitbarton közzétett videóriport nyomán abba, hogy kiderült: szervezett provokátorokkal gerjesztettek balhékat a republikánus elnökjelölt, Donald Trump nagygyűlésein.

2016. október 19. 11:29

Miután a Breitbarton megjelent oknyomozó riportból kiderült, hogy a Demokrata Párt kampánygépezete küldött szervezett provokátorokat balhézni Donald Trump republikánus elnökjelölt gyűléseire, két érintett kampányguru bukott bele az ügybe.

Robert Creamer, a Demokrata Párt környékén működő kampánytanácsadó bejelentette: kilép az elnökválasztási kampányból. Hozzátette: nem kíván akadálya lenni Hillary Clinton elnökké választásának, és továbbra is büszke arra, hogy az elmúlt hónapokban felhívta a figyelmet a Donald Trump által jelentett „veszélyre”. Kijelentette azt is: nem volt jogba ütköző a szervezkedésük, és az akcióik nem voltak erőszakosak.

Szerinte az ügyre fényt derítő oknyomozó riporter, James O'Keefe „piszkos trükköket” alkalmazott ellenük, amikor is beépült a demokrata kampánygépezetbe, hogy így készítsen titkos felvételeket az elhangzottakról. Creamer egyébként a hetvenes években kezdte pályafutását a radikális baloldali aktivista, Saul Alinsky köreiben.

Creamer bejelentése előtt az is kiderült, hogy a videóriportban a demokrata taktikáról részletesen beszélő Scott Foval is kikerült az Americans United for Change nevű kampánycsapatból. Foval a felvételen arról beszélt: konfliktust generálni és anarchiát teremteni mentek Donald Trump nagygyűléseire.

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2016. október 20. 07:18
A magyar baloldal is erre készül okt.23.-án!
kombinátor
2016. október 19. 21:04
na ez a híres amerikai demokrácia ... dobálják a mocskot egymásra, a színfalak mögött pedig hatalmas stábok keverik a szart... gratula
Karpo
2016. október 19. 20:35
jaj, miért nem kapják be ezek is...
Megtalálta
2016. október 19. 16:47
És ezek tartanak nekünk rendszeresen kiselőadásokat arról, hogy mi az a demokrácia, a sajtószabadság. Képmutató patkány banda.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!