Az Egitim-Is nevű pedagógus-szakszervezet sajtótitkára, Dilek Yurdugül a Sözcü című kemalista ellenzéki napilapnak arról számolt be, hogy az iskolaigazgatók nem tudják elkészíteni a tanórák heti beosztását. Felhívta a figyelmet: már korábban is tanárhiány volt, így ebben az évben nagyon nehezen várható el magas színvonalú oktatás. Vannak olyan tárgyak, amelyekre egyáltalán nem jut tanár – tette hozzá.
Már szétvertek egy pedagógus-tüntetést pénteken
Pénteken Diyarbakir városban több száz pedagógus vonult az oktatási minisztérium tartományi hivatalának épülete elé tiltakozásul az ellen, hogy tömegével függesztik fel őket munkájukból. A rendőrök vízágyút vetettek be, és 45 tüntetőt őrizetbe vettek.
Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön bejelentette: a délkelet-törökországi katonai beavatkozás mellett a PKK-ra vonatkozóan is elindítják azt a tisztogatási folyamatot, amely a puccskísérlet óta Gülen hálózata ellen zajlik. Törökországban a tanév szeptember 19-én kezdődik.