New York és New Jersey lakóira utalva megjegyezte: itt az emberek nem félnek, kemények és kitartóak, és minden nap intézik a maguk dolgait. Ez a keménység és kitartás az, amelyet szerinte sem az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, sem más nem tud megtörni az amerikaiakban. „Ez a fajta erő tesz engem is büszkévé arra, hogy amerikai vagyok” – hangsúlyozta Barack Obama.
Az elmúlt napok támadásai mind terrorcselekmények voltak
Bejelentette azt is: a nyomozás mind a New York-i robbantás, mind a New Jerseyben talált robbanószerkezetek ügyében nagy erőkkel folyik, s immár egyértelmű az is, hogy a vasárnapra virradóra Minnesotában elkövetett késeléses merénylet szintén terrorakció volt, és az FBI is ekként vizsgálja. Ugyanakkor egyelőre nem látszik kapcsolat az akciók között – szögezte le az elnök.