CDU: Jobb berlini eredményt vártunk, nem örülünk

2016. szeptember 18. 21:55

A CDU főtitkára szerint Berlin szocdem főpolgármestere piros-vörös-zöld koalíciót szeretne. Peter Tauber szerint a néppártok gyenge szereplése a főpolgármester hibája.

2016. szeptember 18. 21:55

Peter Tauber, a CDU főtitkára úgy látja, pártja hiába végzett jó munkát a német főváros szociáldemokratákkal való együttkormányzásában, a választók a főpolgármester, a szocdem Michael Müller miatti csalódottságot a CDU-n is levezették. „Nem örülünk az eredménynek, jobbat reméltünk” – fogalmazott a politikus, aki úgy látja, a berlini főpolgármesternek nem az eddigi nagykoalíció sikere a fontos, hanem hogy kiebrudalja ebből a CDU-t. A két nagy néppárt gyenge szereplése ezért elsősorban az ő felelőssége, véli Tauber. A piros-vörös-zöld koalíció kapcsán a kereszténydemokrata főtitkár azt mondta, nem örül annak, hogy ismét azok kerülnek pozícióba, akik okozói mindazon problémáknak, amit az elmúlt években rendbe próbáltak rakni.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Győzelemre áll Orbán Brüsszelben, ráadásul a Bizottságot nem csak Ukrajna sürgeti

Győzelemre áll Orbán Brüsszelben, ráadásul a Bizottságot nem csak Ukrajna sürgeti
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
illiberator
2016. szeptember 19. 19:06
A "teljesítményhez" képest, amit Németország rombolásában végezetetek, még ez az eredmény is nagyon hízelgő.
Válasz erre
0
0
Berecskereki
2016. szeptember 19. 05:39
Peter Tauber, a CDU főtitkára tévesen ítéli meg a helyzetet. Állítása szerint; „a választók a főpolgármester, a szocdem Michael Müller miatti csalódottságot a CDU-n is levezették.” Ezzel szemben a valóság: Az SPD a még nagyobb kudarcot a listavezető Michael Müller kormányzó polgármester népszerűsége révén kerülték el. A CDU a korábbi választáshoz viszonyított kudarcának oka a merkeli migránsügyi politikája. Ez viszont a válasz a párt vezetőinek a lemondása és Merkel visszahívása lenne. Ebben az évben ez volt az utolsó választás. Jövő évben – a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás előtt - még három tartományban tartanak választást: 2017 márciusában a Saar-vidéken, május elején Schleswig-Holsteinban, május közepén pedig a legnépesebb tartományban, a 18 millió lakosú Észak-Rajna-Vesztfáliában. Amennyiben ezekben a tartományokban is hasonló eredmények lesznek, a szövetségi parlamenti választáson a CDU-nak hatalmas bukásban lesz része.
Válasz erre
7
0
Békanász a hasadon
2016. szeptember 18. 23:57
Ti is menjetek a picsáb.
Válasz erre
9
0
apagyi
2016. szeptember 18. 23:49
Már rég meg kellett volna Merkeltôl szabadulnia a CDU-nak ,akkor megôrizhették volna a vezetô pozíciòt. Igy meg saját maguk farkasai,és jönnek fel a komcsik!
Válasz erre
10
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!