Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Görögországban nem azt veszik elő, aki eladósította az országot, hanem azt, aki leírta erről a statisztikát. Hosszú börtönbüntetés fenyegeti Andreas Georgiout, a görög statisztikai hivatal egykori vezetőjét a nemzeti érdekek megsértése miatt.
Az Elstat – a görög statisztikai hivatal – egykori vezetőjét, Andreas Georgiout tíz évnyi börtönbüntetés fenyegeti „a görög nemzeti érdekek megsértése” miatt. Georgiout azzal vádolják, hogy a 2009-es államháztartási hiányt túlságosan magasnak számolta ki, kedvezőtlen előfeltételeket teremtve ezzel a görög államadósságról szóló tárgyalásokhoz. Görögország jelenlegi szélsőbalos, szirizás vezetése szerint Georgiu adatai is felelősek a görög kormány torkán a trojka által lenyomott megszorító csomagért.
A Financial Times FAZ által szemlézett tudósítása szerint tavaly március óta folyik a vita arról, meddig terjed Georgiou felelőssége. A főstatisztikus 2015 augusztusában mondott le az Elstat éléről, miután nem vállalta hivatali idejének meghosszabbítását.

A Sziriza elődje, a konzervatív görög kormány radikálisan fölfelé korrigálta a deficitet, kiváltva ezzel a hitelezők bizalmatlanságát. A görögöknek nyújtott mentőcsomagért cserébe az országnak vállalnia kellett egy új statisztikai hivatal létrehozását is. Georgiout erre a feladatra kérték fel 2010-ben, ezért hagyta ott az addigi IMF-es állását. Az általa vezetett hivatal egyébként még feljebb korrigálta a hiányszámokat.
Az ellenzéki szocialista PASZOK párt megvédte Georgiout: szerintük nem a rossz hír hozóját, hanem az azért felelőst kellene megbüntetni.