A többi között kifogásolta, hogy „Európában úgy tesznek, mintha már be is vezettük volna a halálbüntetést”, és nem értik meg, hogy a török népet „traumatizálta” a júliusi katonai hatalomátvételi kísérlet. Az európaiak ezt nem értik meg, és „megaláznak minket, ahelyett, hogy segítenének” – mondta Mevlüt Çavuşoğlu.
Borulhat a nehezen létrejött megállapodás
Az EU-Törökország megállapodás szerint vissza kell küldeni a Törökországból a görög szigetekre március 20. óta érkezett, a görög hatóságok által elutasított menedékkérőket és a menedékjogi kérelem benyújtásától elzárkózó illegális határátlépőket. Uniós tagországok cserébe, a tehermegosztás jegyében – egy egyelőre 72 ezer fős kontingens erejéig – legális úton átvesznek Törökországtól ugyanannyi szíriai menekültet, amennyit a görög szigetekről visszaszállítanak Törökországba.
A megállapodás a többi között arról is rendelkezik, hogy felgyorsítják a Törökországgal szembeni uniós vízumkötelezettség feloldásáról 2013-ban kezdett tárgyalásokat. Az eredeti tervek szerint júliusban vezették volna be a vízummentességet, de Ankara nem teljesítette az EU 72 feltételének mindegyikét. Az Európai Bizottság augusztus 12-én frissített kimutatása szerint a megállapodás életbe lépése óta Görögországból Törökországba 468 embert szállítottak vissza, és uniós tagországok összesen 897 szíriai menekültet vettek át Törökországtól.