Néhány, úgynevezett nagy név is Clintonnak nyitotta meg a bukszáját: például Edward Kangas, a United Technologies igazgatótanácsának elnöke, John Casey, a General Dynamics haditengerészeti részlegének vezetője, vagy Vivek Lall, a General Atomics egyik vezetője, vagy Pam Wickham, a Raytheon alelnöke. A Raytheon kormányzati kapcsolatokért felelős vezetője viszont Donald Trump kampányának adott pénzadományt.
Közben szerdán Joel Benenson, a Clinton-kampány főstratégája a CNN hírtelevíziónak adott – és más televíziós műsorok által is idézett – hosszas televíziós interjúban cáfolta az AP hírügynökség összeállítását, miszerint a Clinton Alapítvány nagy adományozóinak szabad bejárásuk volt a külügyminisztériumba Hillary Clinton külügyminiszteri megbízatása idején. „Ez az asszony a világ több mint tizenhétezer vezető politikusával és megszámlálhatatlanul sok más kormányzati tisztségviselővel találkozott, és most 185 találkozóját veszik górcső alá és abból vonnak le következtetéseket” – fogalmazott Benenson az AP összeállítását elemezve.
A hírügynökség szerint ugyanis százötvennégy olyan személyből, aki nem állt munkakapcsolatban a kormányzattal, de Clinton külügyminiszterként fogadta őket, vagy telefonon kapcsolatban állt velük, nyolcvanöten pénzadományokat juttattak a Clinton Alapítványnak. Hasonlóképen védelmébe vette Clintont és a családi alapítványt Robby Mook, a Clinton-kampány menedzsere, aki az MSNBC televíziónak nyilatkozott.