Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Thomas de Maizière túl kevés nemzeti öntudatot lát a németekben. A CDU-s belügyminiszter szerint a németek már nem tudják, kik ők, és azt sem, kik akarnak lenni. Az sem tetszik neki, hogy az emberek egyre kevésbé bíznak a kereszténységben.
Túl kevés nemzeti öntudat van a németekben, nyilatkozta Thomas de Maizière német belügyminiszter a Stern című hetilapnak. A Junge Freiheit által szerdán szemlézett, a Stern honlapján egyelőre nem publikált anyagban a kereszténydemokrata CDU politikusa arról beszélt, hogy: „Habár gazdaságilag olyan jól megy a sorunk, mint ezelőtt ritkán, nem vagyunk biztosak magunkban, a saját identitásunkban. Már nem tudjuk pontosan, kik vagyunk, és kik akarunk lenni. Hogy mitől vagyunk németek.”
A belügyminiszter a társadalom egyházhoz való kötődésének csökkenését és kritizálta: „Kisebb lett a meggyőződéses keresztények száma Németországban. Nem teszi könnyebbé a muszlimok integrációját, ha olyan társadalomba kell beilleszkedniük, amely a korábbi állapothoz képest immáron bizonytalan keresztény öntudattal rendelkezik.”

Thomas de Maizière szerint a muszlimok százezreinek integrációja jóval nehezebb, mint az egykor Oroszországban élt németeké, lévén nagyobbak a kulturális különbségek. A belügyminiszter az interjúban megvédte azon szándékát, miszerint elvenné a német állampolgársággal is rendelkező dzsihadistáktól a német állampolgárságot. Mint mondta, körülbelül kétszáz potenciális Iszlám Állam-harcosról tudni Németországban, ha ezt meg lehetne lépni velük szemben, az nagyban növelné a biztonságot. „Ez ráadásul alapvető kérdés. Az állampolgárság nem csak egy dolog a sok közül. Aki terrort alkalmaz az államunk ellen, kemény válasszal kell hogy számoljon” – fogalmazott a CDU politikusa.