Ted Cruz texasi szenátort kipfujolták a republikánus konvenció résztvevői, miután szerdai beszédében nem biztosította támogatásáról a párt elnökjelöltjét, Donald Trumpot, hanem „lelkiismeretük szerinti” szavazásra buzdította a választókat. „Azoknak mondom, akik figyelnek: kérem, ne maradjanak otthon novemberben” – fogalmazott Cruz szenátor, és ezzel azt érzékeltette, hogy nyílt támogatásáról biztosítja Donald Trumpot, a párt kedden megválasztott elnökjelöltjét. Ugyanakkor az előzetesen kiszivárogtatott információk beigazolódtak: a texasi politikus nem támogatta nyíltan Trumpot.
„Ha szeretik az országunkat és szeretik a gyermekeiket, és tudom, mennyire szeretik, álljanak ki, hallassák hangjukat és szavazzanak a lelkiismeretük szerint!” – mondta Cruz. Hozzátette: „szavazzanak azokra a jelöltekre, akikben megbíznak, hogy megvédik a szabadságunkat és hűek maradnak az alkotmányhoz”. Cruz felszólalásában visszatérő szó volt a szabadság, amellyel feltehetően nyomatékosítani akarta a szavazással kapcsolatos álláspontját.