Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter pénteken azt közölte, hogy az osztrák külügyminiszterrel egyetértésben meghívná az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet választási megfigyelőit azon körzetekbe, ahol szabálytalanságot észleltek. Szakértők aggályosnak tartják a javaslatot. A Kronen Zeitung című osztrák lap által megkeresett Peter Jankowitsch volt osztrák külügyminiszter hibás döntésnek tartaná, ha Ausztriába választási megfigyelők érkeznének. E missziónak a kelet-európai fiatal demokráciák, az instabil latin-amerikai és afrikai országok számára van értelme, mondta az egykori tárcavezető, aki egyúttal aggodalmát fejezte ki Ausztria nemzetközi megítélésével kapcsolatban is. Az újság vasárnapi számában Christian Kern osztrák kancellárt is idézte, aki szintén nem támogatja a belügyminiszter javaslatát.
Indoklása szerint aggodalomra adhat okot, ha külföldön hamis kép alakul ki Ausztriáról. Kern a lapnak úgy fogalmazott: most Ausztria nemzetközi hírnevéről van szó.
A megismételt választás időpontjáról várhatóan a keddi kormányülésen születik javaslat, és erről a parlament dönt. Az osztrák közszolgálati média beszámolója szerint a belügyminisztérium 11 hét alatt tudja előkészíteni a választást, ezért legkorábban szeptember végén, október elején tarthatják majd a szavazást.