„Ez a demokráciaexport nevű őrület (...), hogy az európai kultúra fogalmaival, az itt bevált módszerekkel próbáljuk kéretlenül boldoggá tenni a más civilizációban, kultúrában másképp gondolkodó embereket, megbukott. A közel-keleti káosz és annak fájdalmas következményei Európára nézve számomra arra adnak bizonyítékot, hogy a demokráciát nem lehet exportálni se fegyverrel, se békésen” – fogalmazott, kiemelve: minden népet hagyni kell, hogy a saját kultúrája szerint építse fel a saját politikai, gazdasági rendszerét.
Líbia ügyében úgy foglalt állást: az egyik lehetőség, hogy Európa teljes mellszélességgel odaáll a líbiai kormány mellé, elismeri a líbiai hadsereget, és elfogadja annak felfegyverzését. A másik lehetőség – folytatta –, hogy nemzetközi felhatalmazással európai katonai erőknek partra kell szállniuk Líbiában, ahol hatalmas menekülttáborokat kell létrehozni, és ott felfogni azokat, akik Európába igyekeznek, sőt oda kell visszavinni azokat is, akik már illegálisan átjöttek Európába.
Európa-bajnokság: Minden szurkoló mérlegelje a kockázatokat
Beszélt a brit EU-tagságról szóló, közelgő népszavazásról is, amellyel kapcsolatban a magyar álláspont úgy szól: „örülünk annak, hogy a britekkel egy szövetségben lehetünk (...), de nem vindikáljuk a jogot magunknak, hogy megmondjuk a briteknek, mit tegyenek”.
A napokon belül kezdődő franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság biztonsági kockázatait firtató kérdésre Orbán Viktor azt válaszolta: minden magyart arra kér, hogy maga mérlegeljen. A kormány minden segítséget megad, a konzuli szolgálatot megerősítik az Eb idejére – közölte, azt javasolva a szurkolóknak, hogy mielőtt elindulnak, regisztráljanak a konzuli szolgálat honlapján.