John O'Sullivan: Nem ugyanaz Magyarország és a britek érdeke

 

Nem tudom.

 

 

Mikor mondta ezt?

 

 

Nem, a bruges-i beszédet nem én írtam. Én egy két évvel későbbit írtam, szintén Európáról, amit Hágában mondott el. Mrs. Thatcher három kormánynak volt a tagja az európai egység alatt: ez idő alatt sokat tárgyalt Brüsszellel, és ezen tapasztalat következtében egyre kevésbé volt engedékeny.

 

 

Én ezt mindig elhibázottnak tartottam, szóval az én esetemben nem számít az idő múlása: sokan viszont valóban meggondolták magukat, mert úgy gondolják, hogy az EU antidemokratikus irányba fejlődik. És mintha megpróbálna vetélytársa lenni a NATO-nak, a Nyugat védelmi szervezetének: ez egy pedig egy komoly, hosszú távú hiba. Ez is egy oka annak, hogy emberek, akik korábban eurofilek voltak, most már euroszkeptikusok, és inkább a távozásra szavaznak.

 

 

Már több mint 15 éve nem élek Nagy-Britanniában, tehát elvesztettem a szavazati jogomat. Bánom, de végül is érthető, ha egy ország így szabályozza ezt. Ha valaki túl sokáig külföldön van, el kell fogadnia, hogy ahhoz, hogy szavazhasson, haza kell térnie.

 

 

A kilépésre szavaznék.

 

 

A legnyomósabb érv amellett, hogy ne legyünk EU-tagok, az az, hogy így elveszítjük a szuverenitásunkat, elveszítjük a demokráciánkat és elveszítjük a kontrollt fontos politikák fölött, amiket most bürokraták döntenek el brüsszeli bizottságokban. Nem akarok egy olyan országban élni, ami valaha demokrácia volt, de már nem az.

 

 

 

Mindannyian elveszítjük a szuverenitásunkat, mind a 28 tagállam. Hadd hasonlítsam a szuverenitást a személyes szabadsághoz. Az egyéneknek személyes szabadságuk van, a nemzeteknek pedig szuverenitásuk. Ha maga megházasodik, akkor elveszíti a szuverenitását és az új szuverén entitás a házaspár lesz. Ami azt jelenti, hogy nem mondhatja a férjének, hogy „én ide és ide megyek nyaralni, te pedig menj, ahová akarsz”, hanem ezeket a döntéseket közösen hozzák meg. Ugyanígy van ez az EU 28 tagállamával is: nem csak a „big three”-vel. Közösen kell a döntéseket meghozniuk, vagyis nem dönthetnek egyedül policy-kérdésekben. Egy kormány nem mehet oda csak úgy a szavazásra, hogy „mi ezt és ezt szeretnénk csinálni”, ha a másik 27 tagállam nem ért egyet. Szóval a szuverenitás azt jelenti az államoknak, amit a személyes szabadság az egyéneknek. Én szabad ember vagyok és az is akarok maradni, és azt akarom, hogy Britannia is szabad maradjon.

 

 

Hoztunk egy szuverén döntést arról, hogy feladjuk a nemzeti szuverenitásunkat, most a népszavazáson pedig hozhatunk egy szuverén döntést arról, hogy visszakapjuk azt. Az EU-tagállamok szuverenitását ahhoz lehetne hasonlítani, mint ha valaki Szegeden él, akkor Magyarország szabályaihoz kell tartania magát, mert Szeged nem szuverén. Én viszont Nagy-Britanniában brit szabályok alatt szeretnék élni. Amikor pedig ellátogatok Franciaországba, Németországba vagy épp Magyarországra, akkor örömmel alkalmazkodom az ottani szabályokhoz. „Ha Rómában vagy, tégy úgy, mint a rómaiak.”

 

 

Ha elhagyjuk az EU-t, akkor tulajdonképpen egy fogyasztói uniót hagyunk el, ahol az átlagos vám 3 százalék. Ez nem egy nagy veszteség, mindegyik vállalat fel tudja dolgozni és megy tovább. Egyúttal viszont elhagynánk egy szabályozási rendszert is. És a brüsszeli szabályozás sokkal tolakodóbb, túlságosan kontrollálja a cégeket és az egyéneket. Szóval a távozás felszabadítaná az embereket – ezt mondják sokan a vezető angol befektetők és vállalkozók közül is. Például James Dyson, több fontos elektronikai termék kifejlesztője is azzal érvel, hogy a brüsszeli szabályozás visszatartja a cégeiket, és jobban járnánk az EU-n kívül. Szerintem igaza van. Ha meghozzuk ezt a döntést, még ha nemzeti büszkeségből is, ez majd jobb gazdasági teljesítményhez is fog vezetni.

 

 

Ez csak porhintés és fenyegetés, hogy az emberek a maradásra szavazzanak. Angliában nagyon-nagyon ritka, hogy korábbi pénzügyminiszterek kritizálnák a hivatalban lévő, ugyanolyan pártból való kollégájukat. Ebben az ügyben azonban két korábbi pénzügyminiszter – és két korábbi konzervatív pártelnök – nyílt levelet írt egy újságban, miszerint felelős pénzügyminiszter nem gondolhat komolyan egy ilyen javaslatot. Én egyetértek velük, ez egy nagyon ostoba ötlet és nem hinném, hogy hatása lesz a szavazókra, viszont elcsendesítheti a piacokat. Ahogy mások rámutattak: George Osborne az első pénzügyminiszter, aki szándékosan elkezdte befolyásolni a piacokat.

 

 

Először is, minden országgal különböző megállapodás van: mint például Svájccal, Lichtensteinnel vagy Norvégiával. De egyikük sem akar bent lenni. Másrészt mi sokkal nagyobb állam vagyunk ezeknél, tehát a kétoldalú tárgyalásokban mindkét félnek, az EU-nak is érdeke lesz, hogy jó, értelmes dealt kössünk. Harmadszor, arról sokféle álláspont van, hogy milyen politikát kellene követnünk, ha kilépünk. Néhányan azt szeretnék, hogy részei maradjunk a belső piacnak. Én eléggé szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban, a belső piac ugyanis két dologból áll. Először is, egy alacsony vámsorompóból, amire, mint mondtam, az iparnak nem kell, hogy különösebb gondja legyen. Másrészt, a szabályozottság magas fokából: ez viszont már aggodalomra ad okot a brit ipar számára. Tehát ha kilépünk, akkor az haszon lesz, még ha kicsi is. Nagy-Britannia a világ ötödik legnagyobb gazdasága: kétszer olyan nagy, mint Ausztrália, sokkal nagyobb, mint Szingapúr vagy Kanada. Ezek az országok és 180 másik ország is kereskednek úgy, hogy nincsenek benne az uniós belső piacban. A kereskedelem nem országok között zajlik, hanem vállalatok között.

 

A kereskedéshez nem kellenek nemzetközi szabadkereskedelmi megállapodások. Ez az egyik dolog. Másrészt pedig a WTO amúgy is lefektetett szabályokat a nemzetközi kereskedelemben. Tehát még az is lehet, hogy simán kilépünk és nem kötünk megállapodásokat – bár ezt senki nem tartja túl valószínűnek. Az ausztrálok, a kanadaiak és az új-zélandiak is nagyon boldogak lennének például egy ilyen szerződéssel. Vagy Kína, Japán, és bármit is mond Obama, bizony az Egyesült Államok is. Nagy-Britannia most is kereskedik kifelé, és ez folytatódni fog, bár biztosan lesznek kisebb változások, mint ahogy már most is vannak. Az elmúlt 5-6 évben Nagy-Britannia kereskedelme a világ többi részével gyorsan növekedett. Most már a külkereskedelmünk kisebb része az, amit az EU-val folytatunk. Méghozzá azért, mert az EU nem növekszik, Amerika, Kanada és Ázsia viszont igen. Szóval megpróbáljuk átirányítani a kereskedelmünket – csak úgy, mint az önök miniszterelnöke, aki megpróbált például Kínával jó kereskedelmi kapcsolatokat kialakítani. Szerintem ennek van értelme.

 

 

 

Ez azon kevés dolgok közé tartozik, amikben nem értek egyet Mr. Orbánnal.

 

 

Ez nagyon egyszerű. Ebben a kérdésben Magyarország érdeke más, mint Nagy-Britanniáé. Szerintem mindkét országnak követnie kell az érdekeit. Egész Közép-Európa tekintetében és általában Európában több értelme lenne visszaadni hatásköröket az országok kormányainak: ők ugyanis jobban tudják, hogy mik az érdekeik, mint Brüsszel. Brüsszel rájuk nyomott egy rendszert, ami elszegényít egy egész generációt. Nézze meg például a munkanélküliségi mutatókat Dél-Európában: 25-26-27 százalék!

 

 

És ott van az euró, ami Brüsszel hibája, és a német elhatározás, hogy nem változtatják meg a szabályokat.

 

 

Brüsszel egy félig-különálló szervezet abban az értelemben, hogy az európai intézmények olyan érdekeket kezdtek követni, amik eltérnek a tagállamok érdekeitől. Például az Európai Parlament sokkal inkább euroföderalista, mint szinte bármelyik tagállam.

 

 

Az Európai Parlament sokkal euroszkeptikusabb, mint amilyen korábban volt, ez igaz. De azért az eurofil pártok szövetsége uralja.

 

 

Ezeket majd a tárgyalások során kell meghatározni. Sok fiatal magyar dolgozik Londonban, néhányan pénzügyi intézményeknél, mások éttermeket üzemeltetnek – ebben szerintem nagyon jók a magyarok. Az emberek szerintem ezt nem is akarják nagyon megbolygatni, ez egyébként is abba a körbe tartozik, amire azt mondják, hogy lefedi a bizalomvédelem elve: tehát valószínűleg akik most ott vannak, azok maradhatnak. Azokra, akik most jönnének, talán kötnek valamilyen átmeneti megállapodást.

 

Amit mi elhagynánk most, az nem Európa, hanem egy bizonyos politikai berendezkedés. Ha Franciaországba megyünk, akkor Európába megyünk; de ha Svájcba, vagy Norvégiába, akkor is. Nem veszítünk el kapcsolatokat, sem barátokat, és nem adunk fel dolgokat – azok kivételével, amiket fel kell adnunk ahhoz, hogy visszanyerjük a szabadságunkat. Mert szerintünk ez a legfontosabb. Körülbelül 300 éven át egy saját demokráciánk volt, és megvannak a saját intézményeink a 11. század óta. Miért kellene mindezeket feladnunk egy olyan szervezet kedvéért, amely nem hatékony, nem termeli ki a saját számláit, és olyan országokból áll, amelyek pillanatnyilag kővel dobálják egymást, például Németország és Görögország. Nagyon örülünk, hogy jók a kapcsolataink az összes európai országgal – de ez nem jelenti azt, hogy ők kellene, hogy kormányozzanak minket.

 

Nem, mert ha kilépünk, nem akarunk visszalépni. De tegyük fel, hogy az EU akarná, hogy visszajöjjünk. Ha akarná, akkor pedig lehet, hogy jobb dealt tudnánk kötni, mint amit Cameron kötött. De én ezt nem akarnám. Azt szeretném, hogy nagyon-nagyon jó barátok, partnerek legyünk. Mindig azt mondom, hogy a britek szeretnek egy bizonyos módon élni, sok európai kormány meg máshogyan szeretne. Ahelyett, hogy folyton ezen vitatkozunk, és a britek blokkolják azt, amit mondjuk a franciák vagy a németek akarnak, szerintem jobb lenne, ha túlesnénk rajta. Nem valami szórakoztató ám lassan sétálni egy mozdony előtt piros zászlót lengetve. Inkább azt szeretnénk, hogy menjen a mozdony is a maga útján és mi is.

 

 

A politika folytatódik, nem tudhatjuk, hogy pontosan mi fog történni. Ha Nagy-Britannia prosperál az EU-n kívül – és arra számítok, hogy fog –, akkor lehet, hogy más országok, például Dánia is megfontolják, hogy érdemes-e egy hasonlót meglépni vagy legalábbis valamilyen egyezséget kötni az EU-val, amit David Cameron is tett. Azonban, ha Nagy-Britanniának mégsem menne jól az EU-n kívül, az egy újabb érvet adna a föderalistáknak arra, hogy felgyorsítsák a centralizációs folyamatot. Szerintem a hat alapító tagállam és talán még néhány másik ország egy sokkal egységesebb, centralizált európai államot akar.

 

 

Így van. Más országok azonban, például Portugália, néhány skandináv állam, talán Hollandia, a baltiak és a közép-európaiak lazább viszonyt akarnának: közös piacot egy inkább konföderális jellegű berendezkedéssel.

 

 

Európa „á la carte”. Mindegyik országnak megvan az a fajta föderalizáció, ami még passzol hozzá, és ettől még megvan a szellemi egység, ami felöleli az összes európait.

 

 

 

Ez nehéz kérdés, mert még nem tudjuk az eredményt, és más-más eredmény más következményekkel járhat a politikában. De egy-két változás azért látható. Egészen eddig a népszavazásig a politikai osztály tagadta, hogy bármilyen, jelentékeny politikai támogatás lett volna az EU-ból való kilépés mellett. Azt mondták, hogy csak az őrültek és a rasszisták azok, akik nem akarnak az EU-ban maradni. Miért lennének rasszisták? Nonszensz. Mindenesetre az euroszkeptikusokat úgy kezelték, mint egy szűk kisebbséget. De mindannyian látjuk, hogy egyáltalán nem szűk kisebbség, sőt, talán többség. Mindenesetre akár megyünk, akár maradunk, a vita Nagy-Britannia és Európa viszonyáról folytatódni fog. Főleg, ha csak szűken nyernek a maradók.

 

A Konzervatív Párt hatalmon marad a következő 3-4 évben, és valószínűleg David Cameron fogja vezetni a kormányt, viszont George Osborne már nem sokáig lesz pénzügyminiszter. Hogy ki fogja majd Davidet váltani? Valószínűleg Boris. De a következő elnöke a Konzervatív Pártnak mindenképp euroszkeptikus lesz. Ennek az oka pedig világos. A Konzervatív Párt alapvetően egy euroszkeptikus párt volt mindig – de most David Cameron vezeti, aki eurofil. Ez egy mesterséges helyzet.

 

 

A toryk mindig is euroszkeptikusok voltak, csak volt köztük néhány eurofil. És az egyikük pont a párt vezetője lett, ami szerintem eleve egy instabil helyzet volt és annak is bizonyult. De nagyon érdekes, ami a torykkal történt a választáson. Ők voltak a nemzeti párt, míg a többiek ignorálták a szavazók ötven százalékát. Ez középtávon megerősíti a Konzervatív Pártot.

 

 

Szerintem minél tovább marad Cameron, annál kevesebbet tud tenni. Mennie kell majd, és nem csak Európa miatt, hanem mert más politikai területeken sem tudta igazán hatékonyan a programot megvalósítani. Másrészt ő maga is mondta, hogy távozik a következő választás előtt.

 

 

Mrs. Thatcher euroszkeptikus volt, mielőtt még az emberek észrevették volna az EU teljes hatását, amit Britanniára gyakorolt. De visszatekintve egyre jobb és jobb a megítélése. Egészen mostanáig azt tartották, hogy az Európa felé viszonyulása az egyik nagy hibája volt Thatchernek. Most senki nem mondja ezt.

 

 

Ez egy érdekes kérdés. A legutóbbi választások óta a Skót Nemzeti Pártnak nincs többsége a skót parlamentben, és más pártok nem támogatnak egy újabb függetlenségi referendumot.

 

 

Ha nem vesztegetnek meg valakit egy másik pártból, akkor nem. De még ha át is viszik: a skótok praktikus emberek, akik csak a gazdasági érvekre alapoznak. A függetlenségpártiak egyetlen érve a múltkor is az olaj magas ára volt: most viszont már nem drága az olaj. Szóval a pragmatikus, pénztudatos skótokról – most valószínűleg rasszista vagyok – nem hinném, hogy ilyen nagy kockázatot vállalnának, ez ostobaságnak tűnne a részükről. De egyébként elfogadnám a skótok demokratikus jogát, hogy elhagyják az Egyesült Királyságot, mint ahogy a britek azon jogát is követelem, hogy elhagyhassák az Európai Uniót. Tehát mindkét demokratikus jogot tiszteletben kell tartani, de szerintem a skótok nem fogják ezt megtenni.

 

 

 

Ezt nem mondom! De nagyon büszke vagyok a népszavazási kampányra. Persze voltak ostoba megjegyzések, és az is sajnálatos, ahogy Ms. Cox meggyilkolását politikailag kiaknázták. De a kampányban pezsgő televíziós viták folytak, és a közösségi házakban, egyetemeken is vitáztak az állampolgárok és a parlamenti képviselők. Szerintem ez a kampány az igazi gyakorlása volt a demokráciának, akik pedig a referendum ötlete ellen voltak, azok alapvetően antidemokratikusak. Ellenezték, mert attól tartottak, hogy a saját kívánalmaik ellen szólna a népszavazás. De a demokratikus kormányzat a kormányzottak konszenzusán nyugszik. És ha a kormányzottaktól megtagadják, hogy kifejezze magát, az nem egy demokratikus szellemű cselekedet. Szerintem a népszavazás egy csodálatos demokratikus gyakorlat; és egy ilyen túlcentralizált kontinensen, mint Európa, több referendumnak kellene lennie, és nagyon várom ennek az eredményeit, amik egy időre szólnak – mivel a politika sosem áll meg.

 

 

Talán már előbb (nevet).

 

***